70 éves SIGOURNEY WEAVER

Október 8-án 70 éves SIGOURNEY WEAVER amerikai színésznő

Személye szinte egybeforrt az Alien-filmekkel, hiszen azok első részében, a nálunk a Nyolcadik utas a halál címmel vetített moziban tűnt fel. A film kirobbanó sikere nyomán – ahogy az lenni szokott – elkészült a film folytatása, majd annak a folytatása, így Weaver már négyszer alakította Ripley hadnagyot. Elege is lett belőle, a negyedik folytatásban való közreműködést sokáig visszautasította, igaz, jó ürügyként azt hozta fel, hogy gyereket szül.

A kis Charlotte már régen felcseperedett, ő pedig évek óta ismét filmezik, az 1492 – A paradicsom meghódítása című filmben tért vissza, de újabb Ripley csak nem akart lenni. A rámenős producerek aztán végül egy zsák dollárral mégis meggyőzték, így nem ment el újra szülni. Pedig saját bevallása szerint legalább öt gyereket szeretett volna, de már késő bánat, hiszen immáron 70 szál gyertyát kell elfújnia szülinapi tortáján. Igaz viszont, hogy nem izgatja a kora, pár éve még kopaszra nyírt fejjel is nagyon szexis volt.

Filmjei is népszerűek, az említetteken kívül például a Gorillák a ködben, a Dave, A veszélyes élet éve, a Diplomás örömlány, Az évszázad üzlete, a Szellemirtók, a Dolgozó lány, A szemtanú a Szívtiprók és A falu. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.