2040 éve hunyt el PUBLIUS VERGILIUS MARO

2040 éve, Kr.e. 19. szeptember 21-én hunyt el PUBLIUS VERGILIUS MARO római költő

A világirodalom egyik legnagyobb hatású alkotója jobbhíján lett költő, akkoriban ugyanis még általában azok foglalatoskodtak ezen dolgokkal, akik “normális” munkára nem voltak alkalmasak. Ilyen volt Vergilius is, aki parasztgyereknek született, de korán előjött súlyos gyomorbaja, így már a kisebb megerőltetéstől is hányni kezdett, s emiatt persze földmíves nem lehetett. Ezért ügyvédnek tanult, de annyira félszeg volt, hogy még ügyfele érdekében sem mert vitába szállni a peres fél képviselőjével. De lehetett volna belőle csodás szónok is, ám szégyellt kiállni a nagyközönség elé. Rendkívüli félénksége az oka annak is, hogy magánéletéről alig tudunk valamit, barátja, Horatius minden kalandját és csalódását megverselte, ő azonban egy sort sem írt kapcsolatairól. Voltaképpen még gyönyörű költeményeit is restellte, pedig a Georgicon oly jól sikerült, hogy az ókor legnagyobb példányszámú könyve lett belőle. Élete fő művén, a halhatatlan Aeneisen egy évtizeden át dolgozott, de még így sem volt elégedett vele, ezért megeskette Augustust, hogy elégeti a kéziratot. Szerencsére a későbbi császár nem tartotta meg adott szavát, így a bátortalan költő remekműve megmaradt az utókornak. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza a Vergilius élete és művei című könyvet ajánlja, antikvár példányban. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in ókor and tagged , . Bookmark the permalink.