75 éves STEPHEN KING

2022. szeptember 21-én 75 éves STEPHEN KING amerikai író

Az utóbbi évtizedek egyik legnépszerűbb bestseller szerzője, egyebek mellett a Cujo, A ragyogás, az Állattemető, a Rémkoppantók és a Rémautó című horror regények szerzője egyszer azt mondta, könyveinek témáit gyermekkori élményeiből vette, s tényleg nem volt könnyű gyermekkora. Apja a születése után azonnal lelépett, és meghatározó élménye volt, hogy látta, amint kis barátját elüti a vonat, a darabjait úgy kellett összeszedegetni egy kosárba.

Már a suliban elkezdte írói karrierjét, haverjaival látott a moziban egy horrorfilmet, majd a történetet megírta, sokszorosította, és kétezer példányt adott el belőle a környék iskoláiban. A nagy kiadókkal azonban sokáig nem tudott zöldágra vergődni, alkoholista lett, rákapott a drogra, óriási szerencséje, hogy akkor már nős volt, és felesége mellé állt a bajban. De nem csak simán az életét köszönheti az asszonynak: mindent. A menyecske volt ugyanis, aki kikotorta a szemétkosárból Carrie című első regényének kéziratát, elvitte egy kiadóhoz, és sikerült kijárnia megjelenését. És ezzel King elindult a siker útján, pár év múlva milliomosként ünnepelte gyógyulását.

1999-ben azonban súlyos balesetet szenvedett, elütötte egy autó, egy lap már a halálhírét költötte. Mégis megmaradt, felépülése után pedig rémísztő dolgok vették kezdetüket. King megvásárolta azt az autót, ami elütötte, és saját kezűleg verte széjjel. A balesetben vétkes sofőr felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de mégis szörnyű véget ért: 2000-ben rejtélyes körülmények között meghalt. Pontosan áldozata, Stephen King születésnapján. Tiszta horror! (Kalendárium Press)

A képeken látható könyvek – valamint több más, a könyvnagykereskedelmi forgalomban jelenleg kapható összes könyv – 30% kedvezménnyel rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap and tagged . Bookmark the permalink.