40 éve hunyt el MARIO DEL MONACO

2022. október 16-án 40 éve hunyt el MARIO DEL MONACO olasz operaénekes

“A tenoristák királyá”-nak kalandos ifjúkora volt, évekig élt szüleivel Líbiában, ahol az jelentett egy kis változatosságot, amikor a lakhelyükként szolgáló sivatagi porfészket megtámadták a helyiek, s ekkor bőszen hadakozhattak a lázadó beduinokkal. A zenével az elhagyatott garnizonhoz képest világvárosnak számító Tripoliban ismerkedett meg, így mikor végre hazajutott, azonnal zenetanulásba kezdett. Szépen haladt is előre, mígnem egy tanára kishíján félreképezte a hangját. Szerencsére időben szakított vele, a hangja is visszatért, és szép fokozatosan meghódította az egész világot.

1951-ben érkezett fel a csúcsra, amikor először mutatkozott be a New York-i Metropolitan színpadán. Első ottani sikerét a Carmenben aratta, némi botránnyal körítve, egy tréfás kollégája ugyanis kése helyébe egy sós heringet csempészett, s amikor Don José előrántotta, hogy Carment leszúrja, bizony igen meglepődött. Csodálatos hangja általános megbecsülést szerzett neki, pedig a tenorok szokásos méreteihez képest igencsak csenevésznek számított. Első ránézésre nem reá szabták a bősz Otello szerepét sem, mégis abban aratta élete legnagyobb sikerét, közel félezerszer énekelte el – még Budapesten is -, és kivételes népszerűséget szerzett vele.

Egy amerikai milliomosnő szó szerint meg akarta venni, és komolyan is gondolta; levelet írt a sztár feleségének, hogy adja el neki a férjét, és mellékelt egy kitöltetlen csekket is. Az asszony megtartotta! (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Mario Del Monaco Életem és sikereim című önéletrajzi könyvét kínálja, antikvár példányban.

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók and tagged , . Bookmark the permalink.