85 éve hunyt el JÓZSEF ATTILA

2022. december 3-án 85 éve hunyt el JÓZSEF ATTILA költő

Mivel az elmúlt rendszerben a proletár költészet legnagyobb képviselőjeként tanították életét, ami nem illett bele a puritán baloldali ember jellemrajzába, arról nem eshetett szó vele kapcsolatban. Alig tudhattunk meg például valamit szerelmi életéről, pedig József Attila nem csak a “Döntsd a tőkét, ne siránkozz!” lánglelkű költője volt, de hús-vér férfi is. Egyik szerelmét, Vágó Mártát például egyszer betegséget színlelve a lakására csalta, ahol aztán valósággal lerohanta a gyógyszerrel felszerelkezve érkezett lányt, szegény alig tudta megőrizni tőle ártatlanságát. Szántó Juditban sem csak kommunista meggyőződése vonzotta, hanem az asszony telt keblei, sőt, nem kevés számítás is. Judit férje ugyanis éppen József Attila legnagyobb vetélytársa, Hidas Antal – azaz Szántó Gyula – volt, jó érzés lehetett tehát éppen azt az asszonyt elcsábítani, aki ellenlábasa gyermekének volt az anyja. Mindent megtett, hogy lepipálja elődjét, ahhoz nem fért kétség, hogy ő jobb költő, mint Hidas, Judit azonban nem érte be ennyivel, s férfiként is olyan teljesítményt várt el a beteges, gyönge egészségű József Attilától, mint a bivalyerős Hidas Antaltól. Szegény költő e tekintetben már nem nagyon állta a versenyt, szexuális zavarait egy neves pszichoanalitikussal kezeltette, aki azonban idővel feladta a küzdelmet, és azzal a jótanáccsal fejezte be a kezelést; Nem tudok segíteni magán Attila, vegye ezt úgy, mint egy természeti csapást”. Nem meglepő tehát, hogy a költő egyébként sem erős idegrendszere egyre inkább összeomlott, s végül öngyilkos lett. (Kalendárium Press)

Az alanti képeken látható könyvek antikvár példányban rendelhetőek egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

Az itt látható könyvek pedig 30% kedvezménnyel rendelhetőek szintén egy erre a címre írt elektronikus levélben: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók and tagged , . Bookmark the permalink.