45 éve hunyt el CHARLIE CHAPLIN

2022. december 25-én 45 éve hunyt el CHARLIE CHAPLIN amerikai színész és rendező

Világéletében színész akart lenni, de fiatalon nem sok reménye volt vágyai valóraváltására, nyomorban nőtt fel, különösen apja halála után szűkölködtek. Ráadásul az anyja megzavarodott, úgyhogy hamar dolgoznia kellett, tucatnyi foglalkozást kipróbált, még üvegfúvó is volt. Aztán egy szép napon két alkalmi munka között kitisztította lyukas cipőjét, kikefélte szakadt kabátját, és bekopogott egy színházi ügynökséghez. Ahol úgy meglepődtek rajta, hogy zavarukban azonnal szerepet adtak neki.

Tizenkét éves múlt, amikor elkezdődött fényes karrierje, bár a világhírnévig még sokat kellett dolgoznia, s főként gondolkoznia, ki kellett például találnia az általa alakított kisember jellegzetes figuráját. Már első saját rendezésű filmje előtt kigondolta fizimiskáját, úgy tervezte, hogy ruhadarabjai üssék egymást, ezért buggyos nadrágot és szűk kabátot vett fel, kis kalapot tett a feje búbjára, és óriási cipőt húzott, sétapálcát ragadott, kis bajuszt ragasztott az orra alá, s amikor kacsázó járással végigment a producer előtt, az majdnem megszakadt a nevetéstől. Próbáljuk meg, mondta neki Mr. Sennett. És Charlie elkezdte. Mindent maga csinált, ma már szinte felfoghatatlan, miként volt képes ennyi mindent elvégezni. Nemcsak maga rendezte a saját főszereplésével készült filmjeit, de ő írta a forgatókönyvet, gyakran a zenét is. Emellett sokszor ő tervezte a díszleteket és jelmezeket. Mindent tökéletesen csinált, s olyan remekműveket, mint A diktátor, A kölyök, az Aranyláz és a Modern idők.

Kész csoda, hogy maradt ideje élni is. Imádta a nőket, négyszer nősült, s – ha jól számolunk – tíz gyermeke született. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Szalay Károly életrajzi könyvét kínálja antikvár példányban.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók and tagged , . Bookmark the permalink.