a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2018. szeptember 22., szombat
a Nap kél 6.30, nyugszik 18.42 – a Hold kél 17.56, nyugszik 3.21 órakor
mottó: “A szívvel jobban lehet látni, mint a szemmel.” Andrea Bocelli
– Móric napja. A név a latin Mauritiusból származik, amellyel az ókorban a mórokat, vagyis a szerecseneket jelölték. Ebből lett különben a Mór is, akik szintén ma ünneplik névnapjukat.
– Ma van Villanovai Szent Tamás és Szent Mór emléknapja. Tamás spanyol Ágoston-rendi szerzetes volt, majd Valencia érseke. Legendás volt jótékonysága, rongyos csuháját is maga foltozgatta, alárendelt papjai egyszer szánalomból pénzt gyűjtöttek neki, hogy életét kicsit megkönnyítsék, de a pénzt azonnal továbbküldte egy kórháznak. 1555-ben hunyt el. Mór, azaz Mauritius a III. században római légionáriusként szolgált, ám amikor a keresztények ellen vezényelték, megtagadta a parancsot, hiszen ő maga is az volt. Ezért Maximianus császár társaival együtt kivégeztette.
Ma: – Ma van Mali nemzeti ünnepe.
* * * * * Mai évfordulóink * * * * *
– 155 éve született a Temes vármegyei Versecen HERCZEG FERENC író. Jeles újságíró és lapszerkesztő volt, sőt két cikluson át parlamenti képviselőként is tevékenykedett. De nemcsak a politikában aratott sikereket, szépirodalmi műveivel is nagy elismerést szerzett; akkoriban ő volt a konzervatív irodalmi irányzat vezéralakja, “a nemzet klasszikusa”, akit a Magyar Tudományos Akadémia még Nobel-díjra is felterjesztett. Híres műve az Ocskay brigadéros, a Gyurkovics lányok és Az arany hegedű.
– 125 éve hunyt el BERDE MÓZSA ügyvéd, politikus. 1848-ban országgyűlési képviselőként és erdélyi kormánybiztosként tevékenykedett, ezért Világos után évekig bujdosnia kellett. Egészen kiváló jellemű ember volt, végrendeletében jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyta, abból épült a kolozsvári unitárius gimnázium és a székelykeresztúri gimnázium új épülete. Az ő nevét viselte a híres Berde-cipó, amely az általa adományozott pénzből az unitárius iskolák diákjainak naponta ingyen adott kis kenyérke elnevezése volt.
– 190 éve hunyt el SHAKA zulu király. Ő volt a zuluk alapító királya, s emléke ma is él. Tevékenysége elsősorban a búrok elleni elkeseredett harc jegyében telt, és jelentős sikereket ért el, a fehér hódítók rettegtek tőle. De végül csak legyőzték, ám a zulu törzs mégis máig megmaradt, nem utolsósorban Shaka király bátorságának köszönhetően.
* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *
– 60 éves ANDREA BOCELLI olasz operaénekes. (Bővebben lásd külön posztban!)
– 70 éves JIM BYRNES amerikai színész, a Végső zuhanás, az Arccal a Nap felé és a Hegylakó-filmek szereplője.
– 60 éves LYNN HERRING amerikai színésznő, a General Hospital című filmsorozat közreműködője. Ma ünnepel még:
– ERDOGAN ATALAY (1966) német színész, a nálunk is népszerű Cobra 11 című filmsorozat főszereplője: Semir Gerkhan alakítója.
– ANNA KARINA (1940) francia színésznő, a Cleo 5-től 7-ig, A nő az nő, Az apáca, a Bolond Pierrot, a Közöny, az Éli az életét, az Utolsó nyár Tangerben és A mélység titka című film szereplője.
– CATHERINE OXENBERG (1961) amerikai színésznő, A fehér féreg búvóhelye, Az Omega-kód és a Jeges halál című film szereplője, az Acapulco akciócsoport című filmsorozat főszereplője.
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, illetve a naptárszolgáltatás megrendeléséhez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu