Február 10-én 25 éve hunyt el SIMONYI IMRE költő
Akik ismerik életművét, köztük talán leghíresebb kötetét, a Forgácsok egy fakeresztről című könyvét, azok pontosan tudják, de legalábbis érzik, hogy milyen ember volt valójában. Jellegzetes portréverseiből is sok minden kiderül. Akik még nem ismerik, azoknak annyit, talán ő volt az utolsó Krúdy-hős, választékos eleganciával öltözködött, díszzsebkendő nélkül például kevesen látták. Gondosan ápolt szakállt viselt, cukrászdákba járt, ahol stílusosan konyakot rendelt a kávéhoz, s – amint egy barátja mondotta – időnként bevonult az idegosztályra, pedig nem volt bolond. Egyszóval, mintha egy Krúdy-novellából lépett volna ki. Egyébként vidéken, Gyulán élt, onnan küldözgette verseit a fővárosi lapokba, ő maga nem szívesen hagyta el szeretett városát. Magányos költő és magányos ember volt, “a gyulai remete”-ként emlegették, s talán mert örökösen lázadt, kevesen mertek vele szorosabb kapcsolatot ápolni. 
Pedig kevés barátjának hűséges társa volt, az emigráns Máraival például levélben tartott egészen különös kapcsolatot. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu
