Szeptember 7-én 70 éves GLORIA GAYNOR amerikai énekesnő
Az amerikai popdíva egy nagy család legkisebb gyermekeként született, s ahogy cseperedett, előbb templomban, majd bárokban énekelt egészen huszonéves koráig, amikor a diszkóhullám a világhírig repítette. Szép kritikákat kapott, amikor sajátos stílusban, de remekül adta elő a legendás Four Tops egykori nótáját, a Reach Out I’ll Be There-t, s nagy feltűnést keltett a Staying Alive című sikerlistás dalával is. De különösen két száma hódított akkoriban; a Never Can Say Goodbye és az I Will Survive, amely éppen négy évtizede, 1979-ben tucatnyi országban vezette a slágerlistát, olyan dalt megelőzve mint a Bee Gees klasszikus remeke, a Tragedy.
Az I Will Survive különben feminista himnusznak számított akkoriban, és vették mint a cukrot, Gloria még platinalemezt is kapott érte. A dal máig nagyon népszerű, egy sor előadó feldolgozta már. Gloria képességeit mutatja, hogy ő maga nem tűnt el a diszkózene divatjának múltával, s az irányában megnyilvánuló érdeklődést pár éve azzal elégítette ki, hogy megírta önéletrajzát. Sok érdekes dolog kiderül belőle, például az, hogy az életében igencsak fontos szerepet játszottak a férfiak. Ezt ő azzal magyarázza, hogy apa nélkül nőtt fel, de bizonyára azért más is közrejátszik abban, hogy szívesen megosztja magányát a férfinem képviselőivel. Akiket csak irigyelni lehetett, ismerve Gloria remek adottságait, amelyekről mi, magyarok is személyesen győződhettünk meg, amikor 1994 októberében nálunk járt.
A férfiakkal kapcsolatban sok szellemes mondása ismert, például, hogy aszongya: “A pasik társaságában szinte kibírhatatlan az élet, nélkülük viszont elviselhetetlen”. (Kalendárium Press)
Említett önéletrajzi könyvét angol nyelven, teljes árú vagy antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Árajánlatunkat az alábbi címen kérhetik: kalendarium@kalendariumpress.hu
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu