A karantén 4. napja. 2020. március 20., péntek. Ma is foglalkoztam az ókorral, a könyveimet rendezgettem, nagyon sok van, majd lefotózgatom a polcokat. De nem olyan izgalmas, hogy írjak róla. Tegnap elmaradt a képes élmény, ma pótoltam. Az Adáshiba című darabot néztem meg, méghozzá az eredeti előadást a Pesti Színház felvételén. Szakonyi Károly híres darabjának két főszereplője, Bulla Elma és Páger Antal ebben az 
előadásban is remek volt, ám maga a színmű mára elavult. Jelentős művészi alkotások esetében – és ez azért az – ritkán fordul elő, hogy nem állja ki az idő próbáját, de most ez történt.
A darab ugye 1969-ben játszódik – a színházi előadás 1970-es -, s arról szól, hogy egy család állandóan a tévét bámulja, s még azt se veszik észre, hogy lejön közéjük csodát tenni Jézus Krisztus. Átjön a szomszéd is tévét nézni, s ez ma már nem csak a fiataloknak, de az ő szüleiknek is abszolúte érthetetlen szituáció. A tévézés ma már egyre inkább nem életforma, az akkori tévézési szokások pedig teljesen kimentek a divatból.
Én magam is rendkívül kevés tévét nézek, a nappaliban a “nagy” tévé, ami különben egy régi típusú kicsi, alig van bekapcsolva. Az íróasztalomon azonban két kis tévé is van. Az egyik egy kétfejes műholdas antennára van rákötve, ami kizárólag ezen a kis tévén fogható. Igaz, itt két műhold vagy félezer adása jön be – magyar nincs közöttük.
A billentyűzettel szemben a tableten neten szabadon fogható online tévék vannak beállítva, külön füleken a különböző összegyűjtött csatornák. Van köztük olyan, ami a világ összes országából gyűjti össze a neten nézhető tévécsatornákat, de a kisebb merítés jobb, mert sokkal gazdagabb. 
Van oldal, ami a Balkán országainak tévéit gyűjti csak, van a közép-ázsiai isztánokra fókuszáló oldal, külön vannak összegyűjtve a török nyelvű csatornák, de még az albánok is. Ezen a tableten mindig szól valami, ha az íróasztalnál ülök, általában zene.
A legtöbb említett gyűjtemény témák szerint is szűr, tehát mondjuk a török tévék közül ki lehet választani a hírtévéket és a zenei tévéket, s mivel én törökül nem tudok, viszont a török zenét (IS) szívesen hallgatom, inkább az utóbbiak között csemegézek. Szeretem a balkáni zenéket, köztük az albánokat is, az 
oroszokat, nagy kedvencem az arab zene és persze az afrikai. Az afrikai netes tévék országonként is össze vannak gyűjtve, 90%-uk francia vagy angol nyelvű, s ha valahol valami történik, általában az adott ország tévéi szólnak itt előttem, elvégre ők tudják legjobban, mi folyik náluk.
Most a vírus idején persze kicsit jobban követem a honi történéseket, de rendes ügymenetben nem nagyon nézem a magyar tévéket. A kereskedelmi csatornákat ki nem állhatom, az ott vetített filmeket, sorozatokat nem szeretem, ha lenne valamilyen kulturális, közszolgálati csatorna, az érdekelne, de nincs. Pártállami tévét annak idején néztem eleget, a most mindent eluralt silány propaganda 
nem érdekel. A legfontosabb magyar híreket feldobja a FB, az nekem elég is. A világban történtek azonban érdekelnek, így ha tehetem, megnézek a neten néhány híradót is. Napközben a szlovák TA3-be szoktam belenézni, este 6-kor a román PRO TV egyórás híradóját Andreea Eskával általában megnézem, 7-kor pedig a horvát állami tévé szintén egyórás híradóját.
Utána gyakran kapcsolok valamelyik orosz csatornára, mert ott ugyebár már két órával előbbre járnak, s valamelyik adón mindig van valami érdekes zenei vagy egyéb kulturális műsor, balett vagy koncert. Azokat szeretem. De a fentieket nem úgy kell érteni, hogy 
leülök a tévé elé, és nézem azt, ami benne van, hanem közben dolgozgatok, csinálom a dolgom, a papír- vagy irodai munkát, a tévé meg szól a háttérben.
Egyszóval ha Jézus lejönne ide, én észrevenném.
