a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. augusztus 16., hétfő
a Nap kél 5.41, nyugszik 19.54 – a Hold kél 15.00, nyugszik 23.52 órakor
mottó: “Ha egy emberen segítesz, Istent segíted.” Rámakrisna
– Ábrahám napja. Héber eredetű név, s a legrégibbek egyike, így mind jelentése, mind gyökerei homályba vesznek. A Biblia szerint azt jelenti: a sokaság atyja, úgyhogy maradjunk ennél. Ma Rókus, Szeréna és Teodor nevű ismerőseinket is köszöntsük!
– Ma van Szent Rókus ünnepe. Egy francia nemes lovag gyermeke volt, aki már születésekor azzal döbbentette meg szüleit, hogy a mellkasán a kereszt jele mutatkozott. Jóravaló gyerek volt, mire felnőtt elvesztette szüleit, miután anyját is eltemette, nyakába vette a vidéket. Híres zarándok lett, aki útja során szétosztogatta a szegényeknek hatalmas örökségét, és sok csodát tett. Halálos betegeket gyógyított meg egyetlen érintésével, s bár egy szörnyű járvány során ő is megkapta a pestist, felgyógyult a halálos kórból. Így ő lett az orvosok és a kórházak védőszentje, ezért nevezték el egyik kórházunkat róla.
Ma: – Ma van a Dominikai Köztársaság és Gabon nemzeti ünnepe.
* * * * * Mai évfordulóink * * * * *
– 30 éve látogatott Magyarországra II. JÁNOS PÁL PÁPA, s személyében először járt hazánkban hivatalos látogatáson a római katolikus egyház feje. A pápa több napig vendégeskedett nálunk, augusztus 20-án a budapesti Hősök terén mondott szentmisét. * * *
– 105 éve hunyt el UMBERTO BOCCIONI olasz festő és szobrász. Milánóban ismerkedett meg Marinettivel, aki a futuristák közé csábította. Első futurista képét 1909-ben festette, egy év múlva aláírta a futurista manifesztumot, s csakhamar a futuristák teoretikusa lett. Ő írta a Futurista festők kiáltványát, s több könyvben fejtette ki társainak célkitűzéseit. Híres képe a Rugalmasság, amelyben az ábrázolt motívumok kinetikus mozgásjelekre bomlanak. Lelkiállapotok és Utazás című képe jellemző példája a futuristák montázstechnikájának.
– 65 éve hunyt el LUGOSI BÉLA színész. Vidékről indult, játszott Szegeden és Debrecenben, de nem tartották tehetségesnek, így jobb híján Hollywoodba emigrált, ahol ő lett a horrorfilmek első világsztárja. Első filmsikerét a Dracula címszerepében aratta, majd ő volt az immáron klasszikus értékű Frankenstein-filmek főszereplője.
– 135 éve hunyt el RÁMAKRISNA indiai filozófus. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)
* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *
– 60 éves BÖSZÖRMÉNYI ZSUZSA filmrendezőnő. Az övénél sikeresebben nemigen indulhat filmes pályafutás. Még főiskolás volt, amikor Mozaikok a női alkoholizmusról című filmjét már kivitték Karlovy Varyba, két év múlva pedig vizsgafilmjével valósággal berobbant a filméletbe. Az Egyszer volt, hol nem volt című filmje előbb Egyiptomban, az I. Iszmailiai nemzetközi rövid- és dokumentumfilm fesztiválon kapott első díjat – sőt, a filmkritikusok is a fesztivál legjobb filmjének választották -, majd elnyerte a Los Angeles-i Filmművészeti Akadémia legjobb főiskolás filmnek járó Oscar-díját. Az azóta eltelt években is dolgozott persze, két filmje feltétlen kiemelést érdemel, a Vörös kolibri és a Mélyen őrzött titkok.
– 50 éves RULON GARDNER amerikai bírkózó, olimpiai bajnok, a sydney-i olimpia döntőjében a legendás orosz bírkózó, Alekszandr Karelin legyőzője.
– 75 éves LESLEY ANN WARREN amerikai színésznő, a Viktor/Viktória, Az éj színe, a Ragadozómadarak, az Amerikai vérbosszú és A titkárnő című film szereplője. Ma ünnepel még:
– EGERSZEGI KRISZTINA (1974) úszónő, ötszörös olimpiai, kétszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok, minden idők egyik legeredményesebb női úszója.
– FARKASHÁZI RÉKA (1977) színésznő, korábban a Barátok közt című népszerű filmsorozatban Kertész Mónika alakítója.
– LAURA INNES (1957) amerikai színésznő, a Vészhelyzet című, nálunk is népszerű filmsorozatban a leszbikus, kicsit sántikáló Kerry Waever doktornő alakítója.
– PIERRE RICHARD (1934) francia színész és rendező, a Magas szőke férfi felemás cipőben, a Balfácán tévúton, a Félénk vagyok, de hódítani akarok, a Balekok és a Két hülye egy lovon című filmek főszereplője.
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu