Emigráns napló – 2023. december 31., vasárnap
Művészettörténet óra helyett.
I.e. 530 körül Athénban a fazekasok új technikát fejlesztettek ki, a vörösalakos ábrázolást. Azt megelőzően a feketealakos ábrázolás volt divatban, s pusztán az elnevezés alapján sem nehéz elképzelni, miről van szó. A feketealakos ábrázolás során vörös háttér előtt az alakok feketék voltak, a vörösalakos technika ennek éppen a fordítottja: fekete háttér előtt az alakok vörösek. Pontosabban fogalmazva az előbbi esetben a vörös máz által kihagyott felületen jelennek meg a fekete ábrázolások, az utóbbi esetben pedig a fekete mázból hagyták ki a helyet a vörösalakos ábrázoláshoz. Szerencsére mindkét művészi technika alkotásaiból maradt ránk szép számmal, úgyhogy nem csak pontosan ismerjük őket, de elbűvölő szépségükben is gyönyörködhetünk. Sőt, olyan szerencsében is részünk van, hogy fennmaradt egy olyan amphora, amelynek az egyik oldala feketealakos, a másik vörösalakos technikával készült. S mivel mindkét kép ugyanazt a jelenetet ábrázolja – a mulatozó Héraklészt -, nagyon jól megfigyelhetőek a két technika különbségei. Nem csak az eljárás különbözik, az új technika új tartalmi ábrázolást is lehetővé tett. A vörösalakos technika „emberibb” – ha szabad ilyet mondani a nagyrészt mitológiai jelenetek kapcsán. A különleges, gyönyörű amphora Andokidész munkája, s Münchenben őrzik.
Most van időm olvasgatni, a karácsonyelőtti nagy hajtásban gyakran gondoltam rá, milyen jó lesz. Van könyvem elég, úgyhogy alkalomszerűen veszek le ezt, azt a polcról. Ilyentájt át is nézem a könyvtáramat, hiányzik-e egy-egy kötet valamelyik sorozatból. Így vettem vizsgálat alá az Electa-sorozat köteteit – nem hiányzik egy sem! -, s kezembe került a Musonius Rufus töredékeit (is) tartalmazó könyv. S ilyet olvasok benne:
“… a fényűzően élőknek felcicomázott szeretőkre van szükségük, mégpedig nem is csak törvényes szeretőkre, de olyanokra is, akikkel törvényellenesen létesítenek kapcsolatot, nem csak nőkre, de férfiakra is, máskor más szeretőkre vadásznak, nem elégszenek meg azokkal, akik a kezük ügyében vannak, rendhagyóan ritka alakokra vágyakoznak, keresik a szemérmetlen kapcsolatokat…”
Ennek a Musonius Rufusnak érdekes elgondolásai voltak a nemiségről, azt írta például, hogy “a nemi életnek csupán azok a formái törvényesek, amelyek házasságban 
valósulnak meg, és a törvényes gyermeknemzés feladatát teljesítik. A pusztán az élvezet kedvéért hajszolt nemi élet jogtalan és törvényellenes, még ha házasságban élik is ki.” A legbigottabb, legsavanyúbb keresztény moralistának is dicsőségére válnának ezek a mondatok, pedig Musonius Rufus nem keresztény, hanem szofista volt, és nem a legsötétebb középkorban, hanem Nero uralkodása idején élt.
Az is érdekes, hogy bigott felfogásával jól megfértek egészen előremutató elképzelései, például a nemek egyenlőségéről. E tekintetben véleményét ma se lehetne kifogásolni. “… akinek az a véleménye, hogy sem nem szégyenletes, sem nem helytelen dolog, hogy az úr összefeküdjön a saját szolgálójával, kivált, ha a szolgáló özvegy, az képzelje el, milyen színben tűnne föl számára, ha az úrnő meg egy szolgával feküdne össze.”
