Szeptember 24-én 45 éves WOLF KATI énekesnő
Ő képviselte Magyarországot a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon, s szereplését behatóan elemezték szakértők és kevésbé hozzáértők egyaránt, mi ez ügyben nem mernénk állást foglalni. Az viszont egy laikusnak is feltűnik, hogy míg a mai popvilágban inkább a gyereklányok hódítanak, ünnepeltünk 37 évesen, kétgyermekes anyukaként tűnt fel a könnyűzenében.
És egyáltalán nem rítt ki a tömegből, pontosabban éppenhogy kitűnt, méghozzá eredeti tehetségével és kiváló énektudásával. Az már csak hab a tortán, hogy megjelenése sem hagy kívánnivalót maga után, csinos, igazi bombázó. Igazából már vagy negyedszázada énekel, 2009-ben már saját lemeze is megjelent Wolf-áramlat címmel. Ám kiugrását mégis a 2010-es X-Faktor című tehetségkutató műsornak köszönheti, amelyben ugyan “csak” 6. lett, ám óriási közönségsikert aratott. Nem csak remek teljesítményével, hanem megnyerő egyéniségével is. Hiszen úgy járt el énekelni a csillogó színpadra, hogy közben otthon ellátta a családját, reggelit csinált az akkor négy és fél éves Jankának vagy tisztába tette a tíz hónapos Lucát. Persze családi segítség nélkül nem tudott volna az X-Faktorban szerepelni, szerencsére férje, anyukája és az anyósa mindenben támogatta.
A műsor nyomán jött hírnév persze alapos felforgatta az életét, de érett asszonyként már tudta, hogy szerettei a legfontosabbak. Így azután fellépései után nem bulizni ment, hanem sietett haza mosni, főzni, takarítani. De valami mégse stimmelhetett, mert nemrég jött a hír, hogy húsz év külön költöztek a férjével. (Kalendárium Press)
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu