Emigráns napló – 2022. május 3., kedd
Ahogyan külön közzétett bevezetőmben írtam, belefogok a naplóírásba. Nem fogok minden nap jelentkezni, csak ahogy időm engedi. Itt is külön hangsúlyozom, hogy a naplót magamnak írom, hogy később olvashassam, de megosztom a FB-profilomban, és szívesen veszem az esetleges hozzászólásokat is.
Már a karantén naplóban is írtam – ahol tetten is volt érhető -, hogy nagyon szeretem az ókort. Immár négy és fél évtizedes a szerelem, igen komoly könyv- és folyóirat-gyűjteményem van a témában. Tegnap a római közélet főszereplőjének számító Cicerót lapozgattam, ma békésebb olvasmányra vágytam. Rögtön adódott a bukolika, a pásztori költészet, s annak is legfőbb képviselője, Theokritosz.
Babits Mihály azt írta: „Ha valaki megkérdezné tőlem, melyik az a görög költő, akit oly élvezettel olvashat, mint egy modern lírikust, egyikét az emberi nyelv és lélek kéjes nagy muzsikusainak … habozás nélkül Theokritoszt ajánlanám.” 
És valóban, kellemes időtöltés olvasgatni, ráadásul nem is nehéz olvasmány, az is élvezheti, aki nem tud semmit az antik mitológiáról és líráról. Sok antik szerzőt azért nehéz manapság olvasni, mert a sok isten és hérosz, a sok utalás bonyolult mitológiai témákra még a hozzáértőket is próbára teszi. Az antik szerzők legnagyobb részét lábjegyzetek, névmagyarázatok nélkül szinte lehetetlen megérteni.
Theokritosz nem ilyen. Persze az ő műveiben is jelen vannak a mitológiai szereplők, de a szövegek ezek ismerete nélkül is élvezhetőek. Theokritosz műveinek leggazdagabb válogatása a Pásztori múzsa című kötet, amelyben Kerényi Grácia műfordításában olvashatóak Theokritosz alkotásai, és a szöveg megértését magyarázó jegyzetek is segítik – de mint mondtam, a legtöbb költemény ezek ismerete nélkül is élvezhető.
Mert a pásztori költészet nem különösebben filozofikus műfaj, sőt, képviselői – Theokritosz leginkább – külön törekedett is rá, hogy a pásztorok, a parasztok egyszerű nyelvén énekelje meg a vidéki embereket leginkább foglalkoztató dolgokat. És mi érdekelte a vidéki egyszerű embert már az ókorban is? Hogy milyen az időjárás, esznek-e a jószágok, mit főzött a szomszédasszony? A bukolika a természet szépsége előtti áldozat. És a tiszta, idilli szerelem pátoszának megéneklése.
A természeti környezet a klasszikus antikvitásban nem volt kardinális kérdés, az emberek még Athénban is a természet részeként éltek, s mivel ennyire természetes volt, nem is törődtek vele. A Kr.e. 300 körül született Theokritosz korára azonban más lett a helyzet, ő maga sokáig Alexandriában, 7 egy világvárosban élt, s visszavágyva szicíliai szülőföldjére, az egyiptomi metropoliszban ő fedezte fel a természet szépségeit a költészet számára. 
A nyíló virágok, a csörgedező patakok szépségét ő vezette be nem csak az antik, de a világirodalomba is. Az ő nyomdokain haladt Vergilius, majd sok évszázaddal később Rousseau, vagy nálunk Radnóti Miklós is.
„Nincs, aki jó hírt adjon az embernek, csak a Múzsák; / szétszórják a halottak dús vagyonát az utódok. / Mert egy fáradság számlálni a kékvizü tenger / hullámát, ahogyan parthoz csapkodja a vad szél, / sárszinü téglát mosni a kristálytiszta habokban, / vagy szót érteni azzal, akit megszállt a haszonvágy. / Éljen csak vígan, szaporodjék kincse, ezüstje, / és bármennyije van, mindig többért epekedjen; / Én inkább vágyom szeretetre s megbecsülésre, / mint paripák és öszvérek tömegére, ha kérdik.” Theokritosz XVI. idill, részlet, Kerényi Grácia fordítása
