Emigráns napló – 2022. május 4., szerda

Emigráns napló – 2022. május 4., szerda

Ma volt az anyák napi ünnepség Nóri óvodájában, természetesen elment az anyja és a nagyanyja is, addig én vigyáztam a hathetes Leventére.

Az édesanyák a történelem évezredei során mindig megbecsülésnek örvendtek, igaz koronként és népenként eltérő mértékben. De nem pusztán az anya maga, hanem általában a ház asszonya állt köztiszteletben, azok a nők, akik egyébként ki voltak tiltva a nyilvános közéletből, odahaza, a ház falai között megfellebbezhetetlen tekintélynek örvendtek. Az ókori társadalmakban az emberek nagycsaládokban éltek, több generáció lakott együtt, és bár papíron a ház ura a rangidős férfi volt, a mindennapi életet a rangidős asszony irányította. Ez különben az arab vidéken így van ma is, az a nő, aki kendő nélkül ki se léphet az utcára, odahaza megpofozza a felnőtt fiát is, ha nem viselkedik rendesen.

Az Anyák Napja viszonylag új ünnep, mindössze 150 éves, de előzményei természetesen a klasszikus ókorba nyúlnak vissza. Az anyákat az év megadott napján már az ókori görögök is megünnepelték, a hagyományt folytatták a rómaiak, később pedig a kereszténység adott új lendületet az anyaság nimbuszának, hiszen Mária, Jézus édesanyja egészen kivételes tiszteletben részesült – és részesül ma is.

Ugyanakkor az is igaz, hogy évezredeken át nem kifejezetten az édesanyákat tartották becsben, hanem a fiú örökösről gondoskodó feleségeket tisztelték. Az az asszony, aki csak lányt szült, hiába volt ő is édesanya, gyakran szinte megvetés tárgya volt. Démoszthenész nem sokat cizellálta: „feleséget azért veszünk, hogy törvényes gyermekeink születhessenek és házunknak legyen legalább egy hűséges őrzője…” A fiú örököst szült asszony valódi befolyására pedig hozakodjunk elő Themisztoklésszal, aki Plutarkhosz szerint így pörölt a feleségével: „Az athéniak parancsolnak a görögöknek, én az athéniaknak, te nekem, a fiad pedig neked, csak vissza ne éljen a hatalmával, és éretlen kölyök létére a leghatalmasabb legyen a görögök között.”

De ez már nem is annyira az anyákról, mint a gyerekekről szól, erről pedig majd máskor. Mint ahogyan az antikvitás messze leghíresebb anyjára, a Gracchusok édesanyjára is később térek vissza.

This entry was posted in emigráns napló and tagged . Bookmark the permalink.