2023. május 7-én 70 éves HEGEDÜS D. GÉZA színész és rendező
Vidéki gyerek, Ibrányból került a pályára, és azt kell mondani, hogy szokatlanul könnyen. Tehetségét ugyanis korán felismerték, de az igazsághoz tartozik, hogy szerencséje is volt. Először az iskolaorvost nyűgözte le, aki hogy alaposan felkészülhessen a színiakadémiai felvételijére, felvette betegnek. Később pedig azzal volt mázlija, hogy Horvai István osztályába járt, majd Várkonyi Zoltán szeme elé került, ők ugyanis nagyon értettek a szakmához. Ünnepeltünk harmadéves volt a főiskolán, amikor Várkonyi, a legendás színidirektor-rendező meghívta az általa irányított Vígszínházba, ahol aztán bedobta a mélyvízbe. Ekkor illesztette a nevébe a D. betűt, mert abban az időben még élt – és tanított a Színiakadémián is – a hírneves polihisztor, Hegedűs Géza bácsi, aki a tévénézőknek is jó ismerőse lehet, annak idején pipafüstben mesélt érdekes dolgokat a kultúráról.
De visszatérve mai szülinaposunkhoz, olyan remekül beilleszkedett a társulatba, hogy ott ragadt, és azóta is a színház tagja. Vagyis fél évszázada, először 1973-ban lépett színpadra a Popfesztiválban. De évek óta már nem csak játszik, rendez is, ma is több darab fut az ő elképzelései szerint, például A dzsungel könyve. Persze filmezik is, ő volt a Liszt Ferencről magyar-német-francia-olasz-angol koprodukcióban készült tévésorozat címszereplője, de híres mozija a Legato, A zsarnok szíve és utóbb a Taxidermia, valamint a Nők iskolája. Ez utóbbi kivált neki való feladat volt, hiszen bőven el van látva velük, a felesége mellett van két lánya is. (Kalendárium Press)