45 éves JUDY

Október 30-án 45 éves JUDY énekesnő

Rögtön az elején ismertessük a lényeget; ünnepeltünk a Groovehouse együttes énekesnője. A csapat nagy utat járt be, előbb ketten voltak, Zsolti és Miki, majd Miki elment katonának, Zsolti pedig külföldre. Aztán visszatértek, maguk mellé vették Judyt, meglett az első lemez, majd Miki szerelmes lett Kanadában, kiköltözött, úgyhogy Judy és Zsolti duó maradt. Miáltal Hajnal című daluk szenzációs sikerének már csak ketten örülhettek. A Hajnal diadalát kihasználva készült a Vándor című nóta, amely szintén hódított, s a Groovehouse az egyik legnépszerűbb hazai popcsapat lett.

A történet azonban nem teljes, a közepéről hiányzik egy tragikus mozzanat, az együttes autóbalesete. Kis híján odavesztek, szerencsére nem így történt, ám Judy nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, szinte egyetlen porcikája sem maradt épségben, az arca pedig teljesen összeroncsolódott. Az életmentő műtétek során összefoltozták ugyan, eredeti arcvonásai azonban végleg odalettek. “Amikor két hónappal később a kórházban először belenéztem a tükörbe, nem ismertem meg magamat” – mondotta később Judy, aki már nem is számolja, hány plasztikai műtétet végeztek az arcán. A baleset után fél évig súlyos depresszió gyötörte, csak nagy sokára tudott megbékülni új külsejével.

Mindezek után tért vissza a színpadra, úgyhogy akkor is megérdemelné a tapsot, ha produkciója kívánnivalót hagyna maga után. De erről szó sincs, hangja a régi, tehetsége pedig változatlan. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in könnyűzenei, magyar évfordulók, születésnap, zenei évfordulók-születésnapok and tagged , . Bookmark the permalink.