Mai évfordulóink – 2019. november 3.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. november 3., vasárnap

a Nap kél 6.30, nyugszik 16.24 – a Hold kél 12.50, nyugszik 21.43 órakor

mottó: “Gyakran a halál is hőköl a hőstől.” Lucanus

– Győző napja. Jellegzetes magyar név, s a győzedelmest jelentő Viktor magyarításának eredménye. Ma Bálint, Bertold, Hubert, Ida és Szilvia nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Az egyház ma Porres Szent Mártonra emlékezik, aki Peruban született 1569-ben egy spanyol lovag és egy fekete lány gyermekeként, és mulatt származása miatt sok megaláztatást szenvedett, még az apja is megtagadta. Bánatában kolostorba vonult, ahol kezdetben csak szolga volt, de odaadásával, keresztényi életével tekintélyt vívott ki magának, így végül betegápoló szerzetes lehetett. Csodatételeiről legendák születtek. Sok helyen ő az egészségügyi dolgozók védőszentje. Ma ünneplik – különösen a vadászok – Szent Hubertus napját is, amelyet régebben nagy vadászatokkal köszöntöttek, amelyek végeztével persze nagy vadászlakomákat is rendeztek.

Ma: – Ma van a Magyar Tudomány Napja.
– Ma van Panama nemzeti ünnepe.
– Ma ünneplik a Japán Kultúra Napját.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 185 éve volt Bellini NORMA című operájának bemutatója Pesten. Az operát Schodelné énekelte a legnagyobb sikerrel, az egyik áriát a budai hegyekben is előadta, a helyet ma Normafának hívják. * * *

– 1980 éve született MARCUS ANNAEUS LUCANUS római költő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 130 éve született Budapesten SERESS REZSŐ zeneszerző. Jellegzetes figurája volt a sokszor igazságtalanul lenézett szórakoztató zenei életnek, különböző szórakozóhelyeken zongorázott. Számos nagyon népszerű slágert komponált, máig ismert közülük a Szomorú vasárnap, a Szeressük egymást gyerekek és a Hiába van palotád Budán.

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 70 éves LARRY HOLMES amerikai ökölvívó. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 45 éves LADISLAV CIERNY szlovák jégkorongozó, a 2002-ben világbajnoki címert szerzett válogatott védője, a HKm Zvolen volt játékosa.

– 60 éves HAL HARTLEY amerikai filmrendező, zeneszerző és producer, a Kölyök, az Amatőr, az Egyszerű emberek, a Hihetetlen igazság, A semmi ágán, a Henry Fool és a Flört című film rendezője. Ma ünnepel még:

– BENCZE ILONA (1947) színésznő, a Labirintus, a Szarvassá vált fiúk és a Hekus lettem című film szereplője.

– DOLPH LUNDGREN (1957) svéd származású amerikai színész, a Rocky 4., a Leleplezés, a Vörös skorpió, a Sötét angyal, a Dzsungelháború, a Sivatagi lavina és a Blackjack című film szereplője.

– GERD MÜLLER (1945) német labdarúgó, a Bayern München legendás csatára, háromszoros BEK-győztes, Aranylabdás és Aranycipős, Európa- és világbajnok; 1974-ben az ő góljával nyerte meg az NSZK a vébét a hollandok előtt.

– MONICA VITTI (1931) olasz színésznő, a Napfogyatkozás, a Vörös sivatag, A szabadság fantomja, az Éjfélkor indul útjára a gyönyör és a Jancsó Miklós rendezte A pacifista című film szereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.