a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. január 9., szombat
a Nap kél 7.30, nyugszik 16.12 – a Hold kél 3.18, nyugszik 12.55 órakor
mottó: “Sose vagyunk oly boldogtalanok, mint amilyennek hisszük magunkat.” Marcel Proust
– Marcell napja. Latin eredetű név, az ókorban Marcellus formában használták, mai változata ennek rövidülése. A nevet különben később Márkra magyarosították, de a latinos Marcell is megmaradt használatban. Ma Hont és Juliánusz nevű ismerőseinket is köszöntsük!
– Ma van Canterbury Szent Adorján emléknapja. A VII. században élt apát Canterburyben tanított görög és latin nyelvet, s tanítványai sok csodás cselekedetét jegyezték fel. Halála után sírja körül is csodás dolgok estek.
– A hívők ma tartják Urunk Megkeresztelkedésének ünnepét. Érdekes egyházi ünnep, hiszen úgy tűnhet, hogy Jézus megkeresztelésére Vízkeresztkor emlékezünk. Nos – leegyszerűsítve -, a mai ünnepen a hangsúly Jézus isten-fiúságán van. Ez a nap jelenti a karácsonyi időszak végső lezárását.
* * * * * Mai évfordulóink * * * * *
– 105 éve született ALAIN BERNARDIN francia üzletember. Hírnevét annak köszönhette, hogy 1950-ben megalapította az ízléses vetkőző-számaival hamar nagy sikert aratott Crazy Horse mulatót. A párizsi Champs-Elysées közelében, az V. György sugárúton található, ma is működő világhírű Saloon az erotikus szórakoztatás egyik legmagasabb szintű műhelye, magát Bernardint pedig a párizsi művészvilág a modern sztriptíz atyjaként, valódi művészemberként tisztelte.
– 180 éve született Pesten JUNGFER GYULA mű- és épületlakatos-mester, iparművész, bronz- és fémműves. Díszítményeit a historizáló építkezéseknek megfelelő stílusban alkotta meg. Ő teremtette meg a növényvilág utánzásának naturalista kovácsoltvas stílusát, amellyel nagy sikert ért el. Több világkiállításon nyert nagydíjat, számos kitüntetésben részesült, sok száz munkáját őrzi az Iparművészeti Múzeum. Legnagyobb szabású munkája a királyi Várpalota külső és belső lakatosmunkái, a Várszínház, az Országház, az Operaház, a Bazilika, a Keleti pályaudvar és a Vigadó lakatosmunkái.
– 170 éve született Nyíregyházán SIMONKAI LAJOS botanikus. Főként geobotanikával és növényrendszertannal foglalkozott, s őt tartják a XIX. század egyik legnagyobb flórakutatójának. Értékes vizsgálatokat végzett Erdély több részében, bejárta a Bánátot és a Retyezátot. Széleskörű szakirodalmi munkásságot fejtett ki, több mint 150 írásban összegezte kutatási eredményeit. Gazdag herbáriumát a Nemzeti Múzeumnak adományozta.
– 85 éve hunyt el JOHN GILBERT amerikai színész. Sikeresen kibontakozó üzleti karrierjét hagyta ott a színészetért, első filmjét 1916-ban forgatta, majd évente több filmben is szerepelt. Jeles rendezőkkel dolgozott együtt, sok filmjében adott neki fontos feladatot a világhírű King Vidor. Leghíresebb szerepét a Krisztina királynő című filmben alakította, amelyben a csodálatos Greta Garbo partnere volt.
* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *
– 100 éves KELETI ÁGNES tornásznő. (Bővebben lásd külön posztban!)
– 80 éves JOAN BAEZ amerikai énekesnő. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)
– 50 éves HAJDÚ STEVE színész, egyebek mellett a Papírkutyák, az Egy bolond százat csinál és a Presszó című film szereplője, a #Bochkor című műsor rendszeres közreműködője.
– 65 éves IMELDA STAUNTON brit színésznő, a Szerelmes Shakespeare, a Copperfield Dávid, a Szilveszteri durranások és a Vera Drake című film szereplője. Ma ünnepel még:
– DÉS LÁSZLÓ (1954) szaxofonos, zeneszerző, a Valahol Európában és a Geszti Péterrel közösen alkotott Dzsungel könyve című musical, az Anna filmje, a Sose halunk meg, a Szerelem első vérig, A miniszter félrelép és a Csocsó című filmek zenéjének komponistája.
– KATALIN (1982) cambridge-i hercegnő, Vilmos hercegnek, II. Erzsébet angol királynő unokájának a felesége.
– JIMMY PAGE (1944) angol rockzenész, a Led Zeppelin gitárosa.
– JOELY RICHARDSON (1965) brit színésznő, a Halálhajó, a Lady Chatterley szeretője, a Felhők közül a nap, a Nővérem, nővérem, a Számokba fojtva, a 101 kiskutya, a Szívedbe zárva, a Papás-mamás, A királyné nyakéke és A hazafi című film szereplője.
– WILBUR SMITH (1933) rhodesiai születésű brit író, magyarul is megjelent világsikerű bestsellerek, egyebek mellett a Harag, a Jön a farkas, a Kiálts rá az ördögre, a Monszun, a Most kell meghalnod, a Mennydörgés, a Lángoló part, A hetedik tekercs és A sólyom röpte című regény szerzője.
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu