a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. május 11., kedd
a Nap kél 5.12, nyugszik 20.09 – a Hold kél 5.14, nyugszik 19.54 órakor
mottó: “… a legmaibb politikai törekvéseink is történelmi gyökerűek.” Erdei Ferenc
– Ferenc napja. A világ egyik legelterjedtebb neve latin eredetű, a Franciscusból származik. Assisi Szent Ferenc tisztelete nyomán lett népszerű szerte Európában, sok uralkodó is viselte. Ma Fülöp és Izidor nevű ismerőseinket is köszöntsük!
– Ma Laconi Szent Ignác és Di Girolamo Szent Ferenc emléknapját ünnepli az egyház. Ignác egyszerű alamizsnagyűjtő testvér volt, a házakat, utcákat járva koldult élelmet szerzetes társainak, s közben persze hirdette az igét az emberek között. Negyven éven át rótta a szardíniai Cagliari utcáit, fáradozásait Isten azzal jutalmazta, hogy sok csodát tehetett, ő az Egyház történetének egyik legnagyobb csodatévője. Ferenc Nápoly misszionáriusa volt, sokakat a jó útra térített, leginkább örömlányokat, akiknek nem volt nála odaadóbb segítőjük. Otthonokat alapított a részükre, segítette visszailleszkedésüket a normális életbe. 1716-ban hunyt el.
Ma: – Ma van Miskolc ünnepe annak emlékére, hogy 1909-ben e napon adományozott koronás címert a városnak I. Ferenc József.
* * * * * Mai évfordulóink * * * * *
– 140 éve született KÁRMÁN TÓDOR magyar származású amerikai gépészmérnök, fizikus. Az aerodinamika világhírű művelője volt, az I. világháború alatt Peróczy Istvánnal és Zurovetz Vilmossal közösen elkészítette a világ első katonai helikopterét, amely a repülés történetében a három feltaláló vezetéknevének kezdőbetűje alapján PKZ néven vált ismertté. Halála után a Hold és a Mars egy kráterét róla nevezték el.
– 180 éve született Zágrábban PAULER GYULA történetíró, akadémikus. 1874-ben került az Országos Levéltárhoz, amelynek ő építette ki a szervezetét.Történetírói munkásságának legnagyobb szabású műve A magyar nemzet története az Árpádházi királyok korában.
– 50 éve hunyt el ERDEI FERENC agrárközgazdász, akadémikus. Részt vett a falukutató mozgalomban, majd a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője volt, 1945 után pedig több miniszteri tárca élén állt, s volt az Akadémia főtitkára is. Az agrárgazdaságtan egyik legkiválóbb művelője volt hazánkban, számos könyvet írt.
– 135 éve hunyt el KÁSZONYI DÁNIEL honvéd százados. 1848-ban egyik szervezője volt az októberi bécsi forradalom Latour-ellenes akciójának, majd egyik kirobbantója a pozsonyi népfelkelésnek. A szabadságharcban Guyon Richárd oldalán részt vett a nagyszombati csatában, s bizalmas kapcsolat fűzte Kossuth Lajoshoz, ő volt például a futárja Görgeyhez. Világos után végül Londonba emigrált, ahol részt vett a Kossuth vezette emigráció munkájában.
– 40 éve hunyt el BOB MARLEY jamaikai rockzenész, énekes, gitáros. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)
– 20 éve hunyt el SZUHAY BALÁZS színész. (Bővebben lásd külön posztban!)
* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *
– 80 éves ERIC BURDON brit rockzenész. (Bővebben, zenei illusztrációval lásd külön posztban!)
– 65 éves LŐCSEI JENŐ táncművész, az Operaház és a bécsi Staatsoper egykori magántáncosa, a Magyar Állami Operaházban a Rigoletto című opera, a Budapesti Operettszínházban pedig a Rudolf és a Marica grófnő című operett koreográfusa, Szinetár Dóra volt férje. Ma ünnepel még:
– LAETITIA CASTA (1978) olasz származású francia topmodell, Chanel-parfümök és Gucci-farmernadrágok egykori reklámozója, az Asterix és Obelix című film szereplője, 2000-től tíz évig a Franciaország szimbólumának számító Marianne szobrának volt modellje.
– KOVÁCS PATRÍCIA (1978) színésznő, egyebek mellett az S.O.S. szerelem! és a 9 és 1/2 randi című film szereplője.
– JONATHAN MONTENEGRO (1978) venezuelai színész, a Családban marad és a Csábító napsugár című filmsorozat szereplője.
– REJTŐ ILDIKÓ (1937) vívónő, kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok, a tokiói olimpián a női tőr egyéni győztese és a szintén aranyérmes tőrcsapat tagja, 1963-ban és 1964-ben az év legjobb magyar sportolónője, a Nemzet Sportolója.
– HOLLY VALANCE (1983) új-zélandi születésű ausztrál színésznő és énekesnő, a Kiss Kiss című dal előadója, a DOA: Élve vagy halva című film egyik főszereplője.
A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu