60 éves HEATHER LOCKLEAR

2021. szeptember 25-én 60 éves HEATHER LOCKLEAR amerikai színésznő

Míg kolléganőinek többsége fotómodellből lett színésznő, ő éppen fordítva csinálta. Még nem volt húszéves, amikor már tévésorozatokban szerepelt, játszott a nálunk is ismert Dinasztiában és a T.J. Hooker-ben, majd megunta a stúdióbeli robotot, és modellnek állt. A sikerrel nem is lett volna baj, ám hamar rájött, a kifutók és fotóműtermek világa is komoly munkát kíván, így inkább visszament a kamerák elé.

Ezúttal a mozifilmet választotta, ám csalódnia kellett, filmjei vagy megbuktak, vagy ő volt csapnivaló bennük. Végül ismét sorozatszínésznő lett, s jól döntött, mert bekerült a Melrose Place című sorozatba, amely meghódította a fél világot, nálunk is nagyon népszerű. Ráadásul Heather meghatározó szereplője lett a sorozatnak, általános szakmai megdöbbenést keltve még akkor sem “írták ki” a filmből, amikor teherbe esett, inkább a történetet igazították hozzá. (Hunter Tylo például nem részesült ilyen kegyben, amint terhes lett, azonnal felmondtak neki, az ő helyére érkezett Lisa Rinna.)

Heather gyermekének az apja különben a Bon Jovi együttes gitárosa, Richie Sambora, aki hosszas rábeszélésre feleségül is elvette. Pedig a csinos színésznőnek általában nincs szerencséje a rockerekkel, előző barátja, Tommy Lee még le is akarta lőni. Egyébként Heather szülése is olyan volt, mint egy filmkomédia, Richie előbb egy hosszúszárú rózsacsokorral idétlenkedett körülötte, majd mindenáron meg akarta etetni a már harminc órája vajúdó kismamát. Végül az orvosok kizavarták a folyosóra.

De persze már hosszú évekkel ezelőtt elváltak, s ez nem tett jót neki. Önpusztító életmódja miatt már a kórházat is megjárta, egyik túladagolását alig élte túl. De mostanában elkezdett jó útra térni, ha igaz, mostanában nem iszik. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.