Mai évfordulóink – 2021. szeptember 30.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2021. szeptember 30., csütörtök

a Nap kél 6.42, nyugszik 18.25 – a Hold kél -, nyugszik 15.57 órakor

mottó: “Hol a szabadság? Ahová nem ér el a mecénás hatalma.” Sütő András

– Jeromos napja. Görög eredetű név, az ókorban Hieronümosz formában volt használatos, majd a latin is átvette, s mivel azt jelenti: szent nevű, a kereszténység terjesztette el szerte Európában. Ma Honoriusz, Örs, Viktor és Zsófia nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Világosító Szent Gergely és Szent Jeromos emléknapja. Gergely az örmények legtiszteltebb szentje, ő térítette meg ugyanis az örmény népet, ezért kapta melléknevét is: ő világosította meg az embereket. 330 körül hunyt el, és később róla nevezték el a gregoriánus egyházat. Jeromos a IV-V. században élt egyházatya volt, óriási, évtizedeken át tartó munkával ő fordította latinra a Bibliát, ez lett az alapja a később elfogadott hivatalos szent szövegnek, a Vulgatának. Nem érdemtelenül ő tehát a fordítók, a teológusok és a könyvtárosok védőszentje.

Ma: – Ma van Botswana nemzeti ünnepe.
– Ma, Benedek Elek születésnapján van a Magyar Népmese Napja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 160 éve született SZABOLCSKA MIHÁLY költő. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

– 130 éve hunyt el MOLNÁR GYÖRGY színész, rendező, színigazgató. Tizenhat évesen állt színésznek, de az 1848-as forradalom csatába szólította őt is, tüzérként védte a szabadságot. A bukás után visszatért a vándorszínészethez, s bejárta az egész országot. Később saját társulatot szervezett, amellyel 1861-ben a Budai Arénában is fellépett, s társaival oly sikert arattak, hogy épületet kaptak állandó színház létrehozásához, így ő nyitotta meg a főváros második magyar nyelvű színházát, a Budai Népszínházat. Remek társulatot szerződtetett illetve nevelt ki, nála kezdte pályáját Blaha Lujza és Jászai Mari is. 1864-71 között Debrecenben dolgozott, azután a Nemzeti Színház főrendezőjeként tevékenykedett. Később egyre inkább háttérbe szorult, s végül kegydíjas színészként, nagy szegénységben halt meg. Pedig kiváló színész, s még kiválóbb rendező volt. A Nemzetiben Shakespeare-rendezéseivel nagy hírnévre tett szert, színre vitte a III. Richárdot, a Téli regét és A vihart, s az előadások során számos újítással kísérletezett. A beszélt szöveg mellett nagy szerepet tulajdonított a színpadi környezetnek, a hanghatásoknak és a világításnak is.

– 15 éve hunyt el SÜTŐ ANDRÁS író. (Bővebben, könyvajánlóval lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 65 éves ZSURÁFSZKY ZOLTÁN táncművész, koreográfus. Az Állami Népi Együttes táncosaként kezdte pályafutását a hetvenes évek közepén, majd JATE Néptáncegyüttesét és a gyöngyösi Vidróczki Együttest vezette. 1984-ben került a Kodály Kamara Táncegyütteshez, s tízéves működés után a társulat igazgatója lett. Két évtizede a Honvéd Együttesnél tevékenykedik, volt a társulat művészeti vezetője, most az igazgatója. Főként koreográfusként jeles művész, bár pár éve előadóként is nagy sikert aratott “Egy mondat…” című önálló estjével. 35 éve, 1986-ban ő lett az Év Táncosa, és megkapta természetesen a műfaj legmagasabb szakmai kitüntetését, a Harangozó Gyula-díjat. Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

– 60 éves CRYSTAL BERNARD amerikai színésznő, az Elválunk szerelmem?, az Égből pottyant gyermek és a Halálosan tökéletes című film szereplője.

– 90 éves ANGIE DICKINSON amerikai színésznő, a Rio Bravo, A dicső tizenegy, Az üldözők, az Aranyásók Alaszkában, a Néha a csajok is úgy vannak vele, a Sabrina és A jövő kezdete című film szereplője.

– 50 éves JENNA ELFMAN amerikai színésznő, az Alibi törzs, az Ég velünk, a Félrelépősdi és az Élettelen élet című film szereplője. Ma ünnepel még:

– MONICA BELLUCCI (1964) olasz zínésznő, a Maléna, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, A Passió, a Grimm és a Golyózápor, valamint a Mátrix-filmek szereplője.

– MARION COTILLARD (1975) francia színésznő, a Piaf című film címszerepéért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díj kitüntetettje.

– ANTHONY DELON (1964) francia színész, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, a Tűzsivatag, A furcsa nő és A francia kalóz szeretője című film szereplője, a színészlegenda, Alain Delon fia.

– ASHLEY HAMILTON (1974) amerikai színész, az Elveszve Afrikában című film főszereplője, a magyar képernyőkre is eljutott Sunset Beach című filmsorozatban Cole alakítója.

– MARTINA HINGIS (1980) kassai születésű svájci teniszezőnő, a világranglista volt vezetője.

– FRANK RIJKAARD (1962) holland labdarúgó, az Ajax Amsterdam, majd a Milan világsztárja, holland és olasz bajnok, holland kupagyőztes, BEK- és KEK-győztes, az 1988-ban Európa-bajnokságot nyert válogatott kiválósága, edző, a holland válogatott volt szövetségi kapitánya, 2003-2008 között a Barcelona vezetőedzője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.