Nero (Weigall)

Arthur Weigall: Nero

Arthur Weigall
Nero
Fordította: Németh Andor
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 1938
Oldalszám: 376

Részlet a könyvből: “Krisztus után 64-ben tűzvész dühöngött Rómában, melynek a város jelentékeny része martalékul esett. A gyújtogatással a keresztények kicsi felekezetét vádolták. Az eseményt rövid ideig tartó keresztényüldözés követte, melynek valószínűleg Pál apostol is áldozata lett. A megpróbáltatást a túlélők az 54-től 68-ig uralkodó Nero császárt tekintették a keresztény vallás első nagy ellenségének.

68-ban megfosztották a császárt trónjától. Nero a hagyomány szerint egy Róma környékén fekvő házba menekült s ott öngyilkosságot követett el; nagyszámú hívei azonban azt híresztelték, hogy életben maradt, hogy a sebek, amiket maga ejtett a testén, beforrtak, hogy Keletre menekült s diadalmas hadserege élén rövidesen vissza fog térni.”

2022. december 15-én 1985 éve született NERO római császár

A közkeletű felfogás szerint a római történelem legvéresebb császára volt, de a valóságban a kép árnyaltabb. Nero művelt ember volt – fiatalon a híres filozófus, Seneca tanította, aki a császár mellett állt később is -, s uralkodása kezdetén számos üdvös intézkedést hozott, megerősítette például a senatus tekintélyét, visszaadta Görögország szabadságát, és békét teremtett a Keleten.

Később azonban egyre sötétebb rémuralmat vezetett be Rómában, mégis rendkívüli népszerűségnek örvendett a nép körében. Ennek az volt az oka, hogy áldozatait elsősorban az előkelők, a gazdagok soraiból választotta, s ezt némi kaján kárörömmel nyugtázták a szegények. Az se nagyon rázta meg a népet, hogy a saját anyját is megölette, mert Agrippina is ritka gonosz fúria volt, s azon is csak kuncogtak, hogy erkölcstelen felesége, a kacér boszorkány, Poppaea hasából részegen kirúgta a gyereket.

Nerót az utókor sokszor gúnyolta betegesen zsarnoki természetével ellentétes lírai alkata miatt, pedig minden bizonnyal tehetséges költőnek számított, szívesen énekelt, és kortársai szerint nem volt rossz hangja. Művészi ambícióit később főként akkor említették fel, amikor a szemére hányták, hogy felgyújtotta Rómát, és a lángokban gyönyörködve verseket szavalt. Ez azonban csak félig igaz, a 64-ben tombolt római tűzvész kitöréséhez semmi köze nem volt, igaz, megrendülésében tényleg felidézett egy odaillő versszakot.

Költői hajlamait különben jelzi, hogy amikor az életére törő merénylők elől sarokba szorítva öngyilkosságra készült, halála előtt is egy Homérosz-sort idézett. 68-ban halt meg, holttestét sietve elégették, és népszerűségét bizonyítja, hogy halála után megmenekülését hirdetve több ál-Nero is felbukkant, így próbálva a nép kegyeibe férkőzni. (Kalendárium Press)

This entry was posted in bibliotheca, római történelem and tagged . Bookmark the permalink.