200 éve született BEDRICH SMETANA

2024. március 2-án 200 éve született BEDRICH SMETANA cseh zeneszerző

Élete sajnos bővelkedik a tragikus eseményekben, kezdve ott, hogy a cseh nemzeti zene egyik legkiválóbb alkotója már harmincéves is elmúlt, amikor először mert levelet írni cseh nyelven, az addig csak németül beszélő muzsikus szégyellte is nyelvtani hibáit. Magánemberként is sok csapás érte, meghalt kislánya és fiatal felesége.

Sokáig komponistaként sem aratott sikert, elismertségét nagyrészt Liszt Ferencnek köszönhette, aki észrevette kivételes tehetségét, s egyik saját művének budapesti főpróbáján végre személyesen is megpillantva a cseh művészt “letette a pálcát, leugrott az emelvényről”, s a hallgatóság legnagyobb megdöbbenésére megölelte Smetanát. De Liszt pártfogása sem biztosította a sikert, s bár Az eladott menyasszony és Dalibor című alkotásait jól fogadta a kritika is, szemére vetették, hogy komponálás helyett kávéházakban olvasgat. Bírálói akkor még nem tudták, hogy súlyos beteg, egyre inkább elborult az elméje, és meg is süketült, leghíresebb művét, a Hazám című szimfonikus költeményt – amelynek második darabja a világhírű Moldva – már teljesen süketen írta. Végül a prágai elmegyógyintézetben hunyt el. (Kalendárium Press)

A képeken látható idegen nyelvű könyveket megrendelés esetén megpróbáljuk beszerezni. Árajánlatunkat az alábbi címen kérhetik: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in classical music, külföldi évfordulók, születési évforduló, zenei évfordulók-születésnapok and tagged . Bookmark the permalink.