185 éve született MOGYESZT MUSZORGSZKIJ

2024. március 21-én 185 éve született MOGYESZT MUSZORGSZKIJ orosz zeneszerző

Falun született, a nép körében szerezte életre szóló élményeit, az orosz történelemben és a népi mitológiában gyökereztek világhírű alkotásai is; a Borisz Godunov, a Hovanscsina és kivált az Egy éj a kopár hegyen.

Az életben is olyan volt, mint amilyennek a közhiedelem gondolja az igazi orosz embert. Élete a vodkával szembeni szakadatlan harc jegyében telt, sokszor volt szereplője hajnalig tartó tivornyáknak, elhanyagolta hivatalát is, élete utolsó éveire teljesen magára maradt. Ugyanakkor tudta, hogy nagyszerű művész, s így meg kell felelnie az elvárásoknak. Egyébként is büszke, nemes lelkű ember volt, adósságot soha nem csinált, senkitől nem kért semmit, inkább éhezett. Minden jótékony célú hangversenyen részt vett, pedig az ő megsegítésére kellett volna inkább koncertet szervezi, hiszen szörnyű nyomorban élt.

Amint azonban nyilvánvalóvá lett, hogy az alkohol elviszi, régi barátai – milyen is az orosz lélek? – megbocsátóan visszatértek hozzá, Rimszkij Korszakov, az “arkangyal” könnyes szemmel ölelte magához a “tékozló fiút”. Amikor kórházba került, az orvosok már nem is próbálták gyógyítani, Repin még éppen meg tudta festeni híres arcképét. Utolsó szavaival vodkát kért, amit – úgy is mindegy felkiáltással – meg is kapott.

“A művész mindig egyedül van – írta -, a halál is egyedül talál majd…” Igaza lett, egy ápolónő fogta le szemét. Negyvenkét évet élt. (Kalendárium Press)

This entry was posted in classical music, külföldi évfordulók, születési évforduló, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.