Mai évfordulóink – 2019. március 27.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. március 27., szerda

a Nap kél 5.34, nyugszik 18.06 – a Hold kél 0.33, nyugszik 9.33 órakor

mottó: “Akik a színházban mindent érteni akarnak, magát a színházat nem értik, azt ugyanis inkább érezni kell.” Jean Giraudoux

– Hajnalka napja. Mesterségesen alkotott magyar név, eredeti változatát Hajna formában Vörösmarty Mihály alkotta meg a Zalán futásában. Ennek a névnek a nyomán, a csodaszép hajnal szavunk felhasználásával született aztán a Hajnalka.

– Ma van Salzburgi Szent Rupert emléknapja. Német volt, és missziós munkája során jutott el Noricumba, ahol egy herceg neki ajándékozta a római időkben létesült Juvavumot, ami akkor már kihalt romhalmaz volt. Ö hozta rendbe a települést, Szent Péternek szentelt templomot emelt, amelynek kolostora és iskolája csakhamar felvirágzott, így született meg a mai Salzburg. A város természetesen alapítójaként, a helyi érsekség pedig ma is védőszentjeként tiszteli. A kontinensen élő írek pártfogójaként is tekintélyt szerzett, így máig ő az egyetlen német szent, akinek az ünnepét Írországban is megtartják – ott Robertach a neve.

Ma: – Ma van a Színházi Világnap.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 85 éve született CSURKA ISTVÁN író és politikus. Kétség nem fér hozzá, hogy kiváló drámaíró volt, Ki lesz a bálanya és Házmestersirató című színműve a modern magyar irodalom immár klasszikus alkotása. Politikai szereplését közel sem övezte ilyen elismerés.

– 120 éve született GLORIA SWANSON amerikai színésznő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 110 éve született Budapesten ZINNER ERZSÉBET fotóművész. Már tanulóként nemzetközi sikert aratott munkásportréival 1932-ben a milánói nemzetközi fotóművészeti kiállításon. 1947-ig saját műtermében dolgozott képeslapok, folyóiratok számára, 1953-tól 1965-ig pedig a Magyar Távirati Iroda fotósa volt. Ember születik című fotójával 1963-ban elnyerte a budapesti Interpress nemzetközi fotókiállítás aranyérmét. 1961-től 1977-es haláláig főtitkára volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének.

– 15 éve hunyt el ROBERT MERLE francia író. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 60 éves ANDREW FARRISS ausztrál rockzenész. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 50 éves KEVIN CORRIGAN amerikai színész, A nagy turné, az Érzékiség, a Facér Jimmy és a Mindenképpen talán című film szereplője.

– 50 éves MICKEY HARDT svájci modell és színész, a hozzánk is eljutott Fedőneve: Puma című filmsorozat főszereplője.

– 50 éves GIANLUIGI LENTINI olasz labdarúgó, a Milan egykori sztárja, az 1994-ben vébédöntőt játszott – és a braziloktól büntetőrugásokkal veszített – válogatott tagja. Ma ünnepel még:

– MARIAH CAREY (1970) amerikai énekesnő, a legtöbb Number One kislemezzel büszkélkedő könnyűzenei előadó.

– FERGIE /Stacy Ferguson/ (1975) amerikai popzenész, a Black Eyed Peas együttes szexis énekesnője.

– ELIZABETH MITCHELL (1970) amerikai színésznő, a Molly vár a világ, a Betty nővér és a Télapu 2. – Veszélyben a karácsony című film szereplője, a Vészhelyzet című filmsorozatban Kim Legaspi alakítója.

– QUENTIN TARANTINO (1963) Oscar-díjas amerikai filmrendező és színész, a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, a Kill Bill, a Jackie Brown, a Sin City és a Grindhouse című film készítője, és több filmjének a szereplője.

– MICHAEL YORK (1942) angol színész, a Zeppelin, A szahara titka, A három muskétás, A négy muskétás, a Logan futása és az Austin Powers-filmek, valamint a világsikerű Kabaré című film főszereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.