50 éves HAJÓS ANDRÁS

Május 3-án 50 éves HAJÓS ANDRÁS popzenész, műsorvezető

Sokáig csak a hazai könnyűzene lelkes rajongói ismerték, bár névről ők sem mindig tudták azonosítani, zenészként ugyanis az Emil.RuleZ! frontembereként nyomult. A csapatnak olyan örökbecsű zeneszámokat köszönhet a magyar könnyűzene története, mint a Zazie az ágyban vagy a Hello Tourist.

Ünnepeltünk akkor lett szélesebb körben ismert, amikor Magánszám címmel önálló tévéműsort indított, előbb egy országos, majd egy kisebb csatornán, ám a műsor mindkét adón megbukott. Csakúgy, mint utána a Benne leszek a tévében. De csak a műsorok buktak, ő maga igazi sztár lett, nem is engedték elkallódni, így került be a Heti hetes című műsorba, amelynek évekig állandó résztvevője volt.

A műsorban sok minden kiderült róla, például, hogy milyen mozgalmas ifjúsága volt. Igazi lázadó kamasznak számított, “részeg akartam lenni, autót feltörni, tivornyázni, vadulásra vágytam” – vallotta be. Pedig orvos szülei otthon sem fogták nagyon szigorúan, legfeljebb azzal biztatták, “tanulj fiam, különben te is orvos leszel”. De el is érték a céljukat, a gyerek megvalósíthatta önmagát. Volt pincér, rakodómunkás, üzletember, járt az ELTÉ-re és a jászberényi tanítóképzőbe, tanult szociológiát, dolgozott a Budapesti Főpolgármesteri Hivatalban, és volt fehér galléros bűnöző.  Szerencsére e téren nem futotta ki magát, gengszter helyett zenész lett, s mára befutott ember.

És megelégedett, az egykori fenegyerek ma szinte kispolgár, élvezi az élet apró örömeit, szeret enni, inni, de újabban komolyan sportol is, még személyi edzője is van. Talán nem akar szégyenben maradni a fiai előtt, mindkettő strandröplabda magyar bajnok. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.