Mai évfordulóink – 2019. augusztus 29.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2019. augusztus 29., csütörtök

a Nap kél 5.58, nyugszik 19.31 – a Hold kél 4.10, nyugszik 19.22 órakor

mottó: “Kell-e javítani, hol csapnivaló az egész?” Janus Pannonius

– Beatrix és Erna napja. A Beatrix latin név, jelentése: boldogsághozó, és Szűz Mária egyik állandó mellékneveként is ismert. Az Erna a női Ernő, és még a németben kettévált, amikor a férfi Ernst női párjául az Ernesztát csatolták. Ma Kamilla és Sebő nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– A görög egyházban ma emlékeznek Keresztelő Szent János fejvételére. A történet közismert, kedvelt témája volt a művészeteknek. Keresztelő Jánosnak azért kellett meghalnia, mert ellenezte Heródes király házasságát testvére feleségével, Heródiással. Jézus megkeresztelőjét Heródes születésnapján gyilkolták meg: a lakomán táncoló Salomé, Heródiás lánya úgy elbűvölte a királyt, hogy felkínálta neki, kérhet tőle bármit. A lány pedig bosszúszomjas anyja óhajának eleget téve a Heródiás házasságát ellenző János fejét kérte, egy tálcán. De János boldogan halt meg, tudatta is gyilkosaival: közel van már a Megváltás napja.

Ma: – Ma van Szlovákia állami ünnepe, a szlovák nemzeti felkelés napja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 295 éve született GIOVANNI BATTISTA CASTI olasz költő és író. Karrierjét A három pénzdarab című, meglehetősen szabadszájú szonett- gyűjteményével alapozta meg, mire II. József meghívta bécsi udvarába a papköltőt, aki megfordult majd mindegyik európai fővárosban. Eljutott II. Katalin cárnő pétervári udvarába is, megfigyeléseit a Tatár költemény című szatírában összegezte. Ő volt a felvilágosodás eszméinek meghonosítója a század olasz irodalmában. Fő műve a Gáláns novellák, amely valóságos enciklopédiája kora társadalmi és politikai visszásságainak. Tragédiái és vígjátékai szellemesen élcelődő paródiák. Catilina és Cublai, a tatárok nagy kánja című művéből Salieri operát komponált.

– 400 éve született JEAN-BAPTISTE COLBERT francia államférfi. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 585 éve született JANUS PANNONIUS latin nyelven alkotó költő, a magyar világi líra első jelentős képviselője. A királyné főkancellárja, egyben az ország egyik legbefolyásosabb embere volt. Híres verse a Búcsú Váradtól, amelyben először jelent meg a magyar táj szépsége, valamint a Midőn beteg volt a táborban, amelyben viszont először dalolt magyar költő a testi szenvedésről. Az utókor méltányolja is nagyságát, az ő nevét viseli például a pécsi egyetem.

– 270 éve hunyt el BÉL MÁTYÁS evangélikus lelkész, író, tanár, tudós. Elsősorban az őrizte meg a nevét, hogy 1721-ben ő adta ki az első rendszeresen megjelenő hazai latin nyelvű újságot Nova Posoniensia címmel. Szorgalmas, lelkiismeretes tudós volt, két évtizeden át dolgozott fő művén, amelyben tíz magyar megye leírását adta, s munkája kivált forrásértéke miatt becses. Róla nevezték el a besztercebányai egyetemet.

– 25 éve hunyt el GÁSPÁR MARGIT írónő, színigazgató. Ő magát írónak tartotta, joggal, hiszen első színdarabját már 28 évesen bemutatták. Sajnos sikerrel, mert a korabeli – és azóta is változatlan – megítélés szerint, “komoly” szerző nem arathat hangos sikert, így őt is besorolták az értéktelen alkotók közé. Később is hiába írt olyan nagyszerű műveket, mint az Isteni szikra és a Hamletnek nincs igaza, íróként nem becsülték semmire. A méltatlan bánásmód okozta szomorúságát enyhítette talán, hogy a Fővárosi Operettszínház igazgatójaként méltán szerzett megbecsülést. Mindössze nyolc évig irányította a színház munkáját, de a legnehezebb időkben, 1949 és 1956 között, s működése máig legendás.

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 60 éves REBECCA DE MORNAY amerikai színésznő. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 60 éves DANIELA ROMO mexikói színésznő, A szerelem ösvényei és a Gyilkos nők című filmsorozat szereplője.

– 80 éves JOEL SCHUMACHER amerikai filmrendező, a St. Elmo tüze, Az elveszett fiúk, az Egyenesen át, A szerelem erejével, a Mindörökké Batman, a Ha ölni kell, a Batman és Robin, Az ügyfél és A fülke című film készítője. Ma ünnepel még:

– BOB BEAMON (1946) amerikai atléta, a távolugrás olimpiai bajnoka és egykori világcsúcstartója.

– WILLIAM FRIEDKIN (1935) Oscar-díjas amerikai filmrendező, A francia kapcsolat, Az ördögűző, Az évszázad üzlete, az Élni és meghalni Los Angelesben, Az őrző és a Csont nélkül című film készítője, Lesley-Anne Down színésznő volt férje.

– CARLA GUGINO (1971) amerikai színésznő, a Kaszakő, az Ez a fiúk sorsa, a Miami rapszódia, Az utolsó dobás és a Kémkölykök című film szereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.