50 éves USZKÓ LÁSZLÓ

Szeptember 30-án 50 éves USZKÓ LÁSZLÓ popzenész, az Irigy Hónaljmirigy együttes billentyűse

Az Irigy Hónaljmirigy együttes billentyűse iskolai tanulmányaival nem dicsekszik, magatartását sem állították példaként a tanulóifjúság elé, szép jövővel kecsegtetett viszont, hogy elkezdett zongorázni tanulni. Haladt is előre, ám ahogy serdült, úgy fogyott a lelkesedése, és a focipályán bizony nehéz Bartókot gyakorolni, úgyhogy a Zeneakadémia hamar kiesett a választható továbbtanulási célok közül. Híradástechnikai műszerész lett, ami persze nem azt jelenti, hogy ért is a szakmájához.

Szerencséje volt viszont, hogy éppen akkorra nőtt fel, amikor ismét igény mutatkozott a honi könnyűzenében a hangszeres zenészek iránt, zongoratudása pedig bőven elegendő volt ahhoz, hogy tárt karokkal fogadják a zenekarok. Együttesei közül a Betty Blue érdemel említést, amely akkor fejezte be dicső pályafutását, amikor egy gyermeknapon Metallicát nyomtak a kiskölyköknek, és ezt meghallották a szervezők is. Az Irigy Hónaljmirigy megalakulásának körülményeiről már többször is írtunk a csapat más tagjainak köszöntése kapcsán, úgyhogy most legyen elég annyi, hogy Laci még a Betty Blue-s időkben ismerkedett meg Sipos Petiékkel, majd többször múlatták együtt az időt alkoholos italok kiszolgálására szakosodott vendéglátóipari egységekben, így a csapat alakulásakor őt is meghívták zenélni. Az Irigy Hónaljmirigy hamar a legnépszerűbb együttesek egyike lett, ünnepeltünk pedig igazi sikerember.

Egyébként nős, jellemző különben, hogy a sógorát előbb ismerte meg, mint a feleségét, gyakran együtt kocsmáztak, és a család a srác húgát szalajtotta érte. Aztán egyszer leültették maguk mellé… Apropó ülés, mostanában sokat üldögélt szegény, sajnos kényszerűségből, tavaly ősszel ugyanis súlyos bokatörést szenvedett, szinte járni is újra kellett tanulnia.  (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.