A karantén 37. napja, 2020. április 22., szerda. Ma nagyon jó napom volt. Dolgos. A raktárban sikerült minden arra a helyre rakni, ahol a későbbiekben lesz. Ez volt a 
nehezebb munka, a finomítás még eltart pár napig majd, de már nem kell súlyos dobozokat rakosgatni egyik helyről a másikra. Kedvem is volt hozzám, így aztán szépen haladtam, meg voltam elégedve magammal. Az idő is szép volt, úgyhogy a kert végében vacsoráztunk, szabadtűzön sütögettünk, kellemes volt.
Jut eszembe, a sütögetés manapság nagyon divatos mifelénk is, pedig mi inkább főző nép vagyunk. Az emberiség ugyanis két nagy csoportra osztható az ételek elkészítési módja tekintetében: vannak főző és sütő kultúrák. 
Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az ősidőkben a sütés preferálása ott alakult ki, ahol kevés volt a víz, jellemzően a pusztai népek ma is inkább sütnek, mint főznek. A főzés ellenben a nagy folyóparti civilizációkban terjedt el. Az évezredek alatt természetesen mindkét nagy kultúra meghonosította a másik ételkészítési módszert is, de az ősi hagyomány azért máig megmaradt. A két módszer közül különben a főzés igényel nagyobb fejlettséget a civilizációtól, mert míg egy darab hús megsül a szabadtűzön is, a leves főzéséhez hőálló edény kell.
Mint ahogyan van sör- és borívó kultúra is. A sör a régebbi, mert sört mindenféle gabonából lehet főzni, a borhoz viszont szőlő kell, ami nem is terem meg mindenhol. De persze már az ókorban is ittak sört is, bort is. Egyiptomban a sör népélelmezési cikk volt, a munkásokat gyakran gabonával és sörrel fizették ki. És természetesen már az ókori Egyiptomban is képesek voltak az emberek aljas módon lerészegedni, hánytak ők is, mint manapság. 
Mivel az akkori sör nem volt olyan erős, szívószállal itták, hogy jobban megártson. Sokan egy-egy buli után haza se tudtak menni, de taxi már akkor is volt. Erre alkalmazott rabszolgák szépen hazacipelték őket.
