A karantén 38. napja, 2020. április 23., csütörtök. Rendes ügymenetben azt mondanám, hogy ma nem történt az égvilágon semmi, de karanténban minden kis eseményt meg kell becsülni. Délután lementünk vásárolni, ami igazi szenzáció, lévén legutóbb pont egy hete voltunk. Még nagyobb kaland volt, hogy kidobtuk a szemetet. Amióta itt vagyunk gyűjtögettük, de már muszáj volt vele valamit csinálni, úgyhogy betettük a teherautóba és a boltba menet kerestünk egy megfelelő helyet. Nem illegálisat persze, olyat mi nem csinálunk, hanem egy olyan konténert, ami erre a célra van rendszeresítve, igaz, nem kimondottan a mi számunkra.
A szemetelés, maga a szemét manapság nagyon felkapott téma. Igen, az ember amióta ember, szemetel. De persze a szemetelés éppúgy változik, ahogy az emberi civilizáció fejlődik, és ezer körülmény befolyásolta régen is, ma is. Az ókorban például egészen másként viszonyultak a szeméthez, mint manapság. A szemetet egyszerűen szétdobálták, s mivel szervezett szemétgyűjtés vagy szemétszállítás se volt, a nagyobb városokat szó szerint elöntötte a szemét. Az embereket a saját szemetük nem nagyon zavarta abban az esetben, ha az nem volt kellemetlen, például büdös, azért maradt fent annyi régészeti lelet a lakóházak padlózata alatt, mert a kisebb háztartási szemetet egyszerűen beletaposták a konyha földes padlójába. 
A büdös szemét persze őket is zavarta, ezért az ilyeneket – például az éjjeliedények tartalmát – kiöntötték az utcára. Mivel például Róma utcáin mindig nagy volt a gyalogosforgalom, jó eséllyel valaki fejére. Ám az utcákról se takarította el a szennyet senki, voltaképpen azért találták fel a járdát is, hogy a szennyes áradatban úszó úttestnél kicsit magasabban lehessen gyalog közlekedni. És emiatt találták fel aztán a zebrát, hogy száraz lábbal lehessen átmenni az egyik oldalról a másikra. S e célból volt a középkorban a cipőknek magas sarka, talpa. S mivel közterületen a férfiak többet közlekedtek, mint a nők, magas sarkú cipőt is a férfiak viseltek először.
Apropó középkor, akkor még az ókorinál is rosszabb volt a helyzet, mert míg az ókorban legalább az emberek adtak valamit a személyi higiéniára, rendszeresen fürödtek például, a 
középkorban szinte egyáltalán nem tisztálkodtak az emberek. Utazók korabeli beszámolói szerint egy-egy városhoz közeledve előbb megérezték a szagát, amint ahogyan meglátták volna. A középkorban az emberek egyáltalán nem fürödtek, se a szegények, se a gazdagok. Ha egy-egy piperkőc mégis ilyenre vetemedett, az olyan szenzációszámba ment, hogy a kortársak feltétlenül feljegyezték, ezért is tudunk róla. I. Erzsébet, a Shakespeare idejében uralkodott “Tündérkirálynő” például egészen forradalmi újításokat vezetett be a tisztálkodási szokásokba, arcát hófehérre púderozta, hogy kislányként szerzett himlőhelyeit eltüntesse, imádta az illatszereket, erős illatú, növényi és állati eredetű anyagokból gyúrt kis golyókat viselt a nyakában lógó aranyláncon, de illatosították a palota termeit, a ruhákat, sőt, még az udvarban élő kutyákat is. Ő maga pedig havonta egyszer meg is fürdött! 
Nem mintha piszkosnak tartotta volna magát, a fürdést egyszerűen rossz szokásnak tartotta, s mindenki úgy is értékelte, mint a királynő különc hóbortját. Hiszen valóban szenzációszámba menő különcködés volt ez akkortájt, a legendás francia kegyencnő, a csodálatos szépségű Madame Pompadour például nem mosakodott soha. Hasonlóan tisztaságmániás volt XIV. Lajos francia uralkodó, azaz a Napkirály is, aki azzal képesztette el az udvart, hogy minden reggel nedves kendővel megtörölte a szemét.
A szemetelés különben nem emberi gonoszságból fakad, hanem egyszerűen a beidegződött hagyományok, szokások eredménye. Minél délebbre megyünk, annál szemetesebbek vagyunk. Nyilván Görögország szemetesebb, mint Svájc, de egy zürichinek Mátészalka is 
egy szemétdomb. És ez nem függ a néptől sem. Nápolyban ugyanolyan olaszok élnek, mint Torinóban, Dél-Olaszország mégis sokkal szemetesebb, mint a csizma északi része.
Egyébiránt pedig az emberiség történetében az első rendelkezést a szemét kezeléséről éppen a görögök hozták. Athénban, Kr.e. az V. században. Hogy azzal párhuzamosan a magyarok az ázsiai sztyeppék mélyén miként viszonyultak a szemeteléshez, azt sajnos nem tudom.
