180 éve hunyt el MIHAIL LERMONTOV

2021. július 27-én 180 éve hunyt el MIHAIL LERMONTOV orosz költő és író

Főként Shakespeare művészetének hatása alatt alkotott, ami persze nem véletlen, hiszen maga Lermontov is brit, pontosabban skót származású volt, egyik őse, bizonyos Learmonth a Shakespeare Macbethjében szerepelt Malcolm híve volt, s ezt tudta Lermontov is, ezért írt egyik versében “Az én Skóciám”-ról.

Életét állandó tragédiák kísérték, már kétévesen elvesztette édesanyját, később apját, s zárkózott fiatalember lett belőle. Életérzése művein is megmutatkozik; “Félelemmel nézek a jövőbe” – kezdte egy versét, s később frappánsan állapította meg Herzen: “Puskin sohasem szűnt meg remélni, Lermontov sohasem tanult meg remélni”. Katonának állt, egy huszárezred tisztje volt, de társai nem fogadták be, egy tiltott párbaj miatt le is tartóztatták. Végül maga is pisztolypárbajban hunyt el, 27 évesen.

Verseit Puskin és Byron szellemében írta. Legjobb drámája az Álarcosbál, legjobb regénye pedig a Korunk hőse. Költeményeit többek között Liszt, Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov és Glinka zenésítette meg, műveit filmre is vitték, legtöbbször a Korunk hősét. Verseinek magyarra fordításával sok költőnk próbálkozott, nem egy verse nyolc-tíz változatban is olvasható. A modern költészet előfutáráról külön Lermontov Enciklopédia is megjelent.

Mind művei, mind ő maga nagyon népszerű volt hazánkban, amelyben közrejátszott az is, hogy tragikus sorsa nagyban hasonlított Petőfi Sándoréhoz. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.