90 éve született JOHNNY CASH

2022. február 26-án 90 éve született JOHNNY CASH amerikai énekes, gitáros

A nagyszerű country- és western-énekes éppúgy nemzeti intézménye volt Amerikának, mint műfajbeli társa, Willie Nelson, vagy amilyen Elvis Presley volt. Johnny Cash lemezeinek száma körülbelül kétszáz, de hogy egy még nagyobb számot mondjunk, pályája során közel félezer dalnak volt a szerzője és még többnek az előadója. A rendszerint fekete szerelésben megjelent énekes a dél- és közép-nyugat fehér munkásainak érzéseit foglalta dalba. Ezek a dalok talán nem olyan fajsúlyosak mint Woody Guthrie vagy Bob Dylan megzenésített költeményei, de többségük a maguk műfajában mestermunka. A gitáros és énekes Cash nagy barátja volt Elvis Presleynek, Roy Orbisonnak, énekelt is velük együtt, akárcsak Carl Perkinsszel vagy Bob Dylannel. Első ismert dala az 1955-ben keletkezett Cry, Cry, Cry, ezt követte többek között a Walk The Line, a Ring Of Fire és a Folsom Prison Blues, vagy a Man In Black – ezért is nevezték “fekete ember”-nek. A szálfatermetű Cash színészkedett is, több westernben láthattuk itthon is. A kilencvenes évek végére egészségi állapota megromlott, súlyos tüdőgyulladások gyötörték. Ettől persze még dolgozott, lemezeket készített, nem tudott nyugton ülni sosem. 2003-ig bírta, akkor végleg átköltözött az égi koncerttermekbe, ott is telt házakat vonz, annyi bizonyos. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges.22 Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.