95 éve született JEANNE MOREAU

2023. január 23-án 95 éve született JEANNE MOREAU francia színésznő

A francia film nagyasszonya kivételes tehetség volt, természetesen azonnal felvették a színiakadémiára, ám még első évfolyamos volt, amikor a nagyhírû Comédie francaise kikérte az iskolából, hogy szerepelhessen egy orosz klasszikus darabban. Úgy meg voltak vele elégedve, hogy nem bírták kivárni, míg végez, egy év múlva leszerződtették a társulathoz, húszévesen ő volt a Comédie francaise történetének legfiatalabb tagja.

A következő öt évben kirobbanó sikert aratott számos darabban, egyszer egy betegség miatt bravúros beugrást vállalt: egyszemélyben játszotta el a feleség és a férje szeretője szerepét, akkoriban ettől az alakítástól volt hangos a sajtó. A francia újhullámos filmrendezők szó szerint a lába elé omlottak, akkoriban nem volt jelentős rendező, aki ne bombázta volna ajánlatokkal, megannyi remek filmje közül nehéz néhányat kiemelni, de a Moderato cantabile, a Jules és Jim, az Egy szobalány naplója vagy a Viva Maria feltétlenül említést érdemel. Orson Welles szinte könyörgött neki, hogy az általa rendezett és a saját címszereplésével forgatott Falstaffban legyen a partnere, Michelangelo Antonioni és Luis Bunuel pedig valósággal összeveszett rajta – a vitát Jeanne úgy döntötte el, hogy mindkettőjük felkérését elvállalta.

Ahogy teltek az évek, még csak nőtt a tekintélye, a néhai Mitterand elnök nem győzött hálát adni a sorsnak, hogy átadhatta neki a Becsületrendet. De Jeanne előre kikötötte, hogy köteles Mademoiselle-nek, azaz Kisasszonynak szólítani, ami a francia nyelvtan szabályai szerint egy bizonyos kor feletti nők esetében hiba. De mit neki a nyelvtan – gondolta, joggal. Nyolcvanhárom évesen még forgatott, majd szép öregségben élt 2017-es haláláig. 89 évesen távozott. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló and tagged , . Bookmark the permalink.