80 éve született GEORGE HARRISON

2023. február 25-én 80 éve született GEORGE HARRISON angol beatzenész

Ő volt a legfiatalabb Beatle, a csapat Benjáminja, aki sokáig – saját szavaival élve – csak session-zenész lehetett Paul és John oldalán. A “nagyfiúk” albumonként csak egy-két számot engedélyeztek neki, a többiben legfeljebb csak vokálozhatott. îrt persze így is nagy dalokat, mint a While My Guitar Gently Weeps vagy a Here Comes The Sun. A helyzet csak az utolsó időszakban változott meg, az Abbey Road volt az első (és utolsó) lemez, amelyen A-oldalas dalt kapott, ez a Something.

A Beatles feloszlása után szinte kivirágzott, a négyesfogat tagjai közül ő lett a legsikeresebb. All Things Must Pass című hármaslemeze és az arról kimásolt My Sweet Lord világszerte listavezető lett, majd ő volt a híres Banglades-koncert szülőatyja és mozgatója is. De hát semmi jó nem tart örökké: a koncert ugyan nagy siker volt, de nem sok éhező lakhatott jól segítségével, a menedzser ugyanis lenyúlta a bevételt. A My Sweet Lordról pedig az derült ki, hogy gyanúsan emlékeztet a Chiffons együttes egyik számára: a plágiumpert szegény Harrison bizony elvesztette, és félmillió dollárja bánta a hasonlatosságot. Felesége is elhagyta a jóbarát Eric Clapton kedvéért, az indiai vallásokban vigaszt kereső George zenéje pedig már nem kellett a népnek. Ezután hosszabb időre eltűnt a nyilvánosság elől, 1987-ben a Got My Mind Set On You-val tért vissza, és tagja volt a rock-misztifikáció Travelling Willburys szupercsapatnak is. A mozgalmas szólóévek után tevékeny részt vállalt a Beatles Anthology lemez- és filmváltozatának elkészítésében is.

Aztán sok rossz hír érkezett felőle. Beteg lett, majd egy őrült megkéselte a saját villájában, aztán pedig betegségének súlyosbodása miatt aggódott a világ. S 2001. november 29-én elkövetkezett a vég, a kiváló muzsikus végleg letette a gitárt. Emlékét megőrzi a zeneszerető közvélemény. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in könnyűzenei, külföldi évfordulók, születési évforduló, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.