420 éve hunyt el HABSBURG MÁRIA magyar királyné

2023. február  26-án 420 éve hunyt el HABSBURG MÁRIA magyar királyné

V. Károly német-római császár lánya volt, s rettentő szigorú katolikus nevelést kapott, amelynek később nagy jelentősége lett. Miksa német császárhoz és magyar királyhoz adták ugyanis nőül, aki viszont elkötelezett lutheránus hírében állt. Kicsit javított a helyzeten, hogy Miksa nem volt bigott hívő, “vallási ügyeket nem lehet karddal elintézni vagy elbírálni” – írta például egyik levelében, amit sokáig titkos helyen tartottak elzárva, hiszen akkortájt még az volt szokásban, hogy a különböző vallásúak bőszen öldösték egymást. A harcos katolikusok természetesen meglehetős ellenszenvvel viseltettek személye iránt, s kaján elégtétellel konstatálták a Mindenható hatalmát, hogy olyan bigott feleséggel keserítette meg az életét, akiről maga V. Pius pápa is azt mondta: “ha igazságos és illő dolog lenne, hogy egy embert még életében szentté avassanak, őneki elég információja lenne Máriáról, hogy ezt a kanonizációt ki is mondja”. (Kalendárium Press)

This entry was posted in halálozási évforduló, magyar évfordulók. Bookmark the permalink.