1830 éve halt meg PUBLIUS HELVIUS PERTINAX

2023. március 28-án 1830 éve halt meg PUBLIUS HELVIUS PERTINAX római császár

Egy felszabadított rabszolga fia volt, azaz legalulról kezdte, és pusztán tehetségével, szorgalmával jutott előre. A hadseregben csinált karriert, centurióként kezdte, de oly kiválóan szolgált, hogy egyre feljebb jutott, pályája csúcsán szíriai helytartó volt. Rómába visszatérve békés gazdálkodó lett, majd kétszer is consullá választották.

A véreskezű zsarnok, Commodus alatt Róma prefektusa volt, s már 66 éves, amikor 192 szilveszter éjjelén, a nagy mulatságok közepette megölték Commodus császárt. Ám mikor a merénylők szétnéztek véres – bár üdvös – tettük után, nem nagyon találtak alkalmas embert a császári trónra, a szóbajöhető jelöltek likvidálásáról ugyanis Commodus már időben gondoskodott. Aztán az összeesküvők eszébe jutott a jó öreg Pertinax, akihez rögvest elküldték a katonai parancsnokot, ám jellemző a korabeli helyzetre, hogy amikor a katonák megjelentek Pertinax villájánál, az öreg azt hitte, kivégezni jöttek. Alig akarta elhinni, hogy nem az ő vége érkezett el, hanem Commodusé.

Pertinax személyében először került trónra alacsony származású ember, de nem is volt való rá a bíbor. Becsületes, egyenes jellem volt ugyanis, megpróbált rendet tenni a teljesen szétzilált közéletben, és fegyelemre fogni az elzüllött előkelőket. A magas rangú katonák teljesen megdöbbentek azon, hogy a jövőben az állandó ivászatok helyett az államot kéne szolgálniuk, s ez meg is pecsételte szegény Pertinax sorsát. A praetoriánusok fellázadtak ellene, és gyorsan meggyilkolták a fegyvertelen öregembert. Aki mindössze három hónapot uralkodott. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in ókor. Bookmark the permalink.