1885 éve hunyt el HADRIANUS római császár

2023. július 10-én 1885 éve hunyt el HADRIANUS HADRIANUS római császár

Apja szenátori rangú férfiú volt, de korán meghalt. Az ifjú Hadrianusnak az a Traianus lett a gyámja, aki később császár lett. Traianus nagyon szerette a művelt és jólnevelt fiatalembert, még egyik közeli rokonát is feleségül adta hozzá. Hadrianus Traianus uralkodása alatt előbb praetor, majd Pannonia Inferior helytartója, később consul lett. Szíria helytartója volt, amikor Traianus – aki halála előtt örökbe fogadta – meghalt.

Hadrianus 117. augusztus 11-én kezdte meg uralkodását. Belpolitikájában a fő figyelmet a tartományok biztosítására, a hadsereg és az államigazgatás korszerűsítésére fordította, míg külpolitikai téren a további hódítások mellőzését, a béke biztosítását tartotta a legfontosabbnak. Jártas volt a filozófiában, rajongott a görög kultúráért, pártolta a művészeteket. A görög kultúra felkarolásával ő indította el a császárkor hellén reneszánszát. Rengeteget építtetett szerte Európában, ő állíttatta helyre a leégett római Pantheont, amely ma is áll. Tiburi villájának a csodájára járnak ma is, mauzóleuma pedig a híres Angyalvár.

Több irodalmi művet jelentetett meg álnéven, amelyek sajnos elvesztek. Ránk maradt azonban 8 levele, néhány töredéke és epigrammája, amelyek közül a halálos ágyán a saját lelkéhez írottat Móra Ferenc is közzétette az Aranykoporsó című művében. (Kalendárium Press)

Megrendelés esetén a képen látható könyvet antikvár példányban tudjuk beszerezni Önnek. Kérje árajánlatunkat az alábbi címen: kalendarium@kalendariumpress.hu

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in ókor and tagged , . Bookmark the permalink.