Emigráns napló – 2024. január 2., kedd
Nem szoktam újévi fogadalmat tenni, most sem tettem, bár azért vannak elképzeléseim a jövőt illetően. Ha nem is fogadalom, de nagy elhatározás, hogy az eddigieknél is jobban 
háttérbe szorítom érdeklődésemet az ország ügyei iránt. Mivel ugye ki vagyok rekesztve a nemzetből, már korábban úgy döntöttem, hogy hagyom is a csudába az egészet. Tudomásul veszem, hogy nem vagyok közéjük való, de jól van ez így, nem is akarok közéjük tartozni.
Már eddig is alig néztem magyar tévét, hallgattam magyar rádiót, minden magyar hírportál le van tiltva nálam, úgyhogy csak akkor kerül elém magyar vonatkozású hír, ha a 
FB feldobja valamelyik ismerősöm jóvoltából. Ennyi nekem doszt elég. Régóta csak külföldi – neten fogható – tévéadók mennek itt az asztalomon, s meg kell mondjam, igen szórakoztatóak. Január 1-jén például a román PRO TV monstre szórakoztató műsora szólt itt a háttérben, remek volt. Szintén kellemes műsor ment az azeri ATV-n is.
De, most az új évben azt határoztam el, hogy még ennél is jobban elzárom magam ennek az országnak az ügyeitől, már amennyire lehet persze. Visszavonulok a magánéletbe és kedvenc ókori dolgaim közé, most például Szophoklész Trakhiszi nők című drámáját olvasom. Izgalmas, de nem könnyű, ha végzek vele és jutok valamire, majd megírom.
Szóval megpróbálok a legteljesebb mértékben kimenekülni ebből az egészből. Tudom, ez némiképp gyönge jellemre vall, az igazi elmék nem is követték ezt. Itt van például Huszti József, a híres klasszika-filológus, aki azért került most elém, mert éppen 70 éve, 1954. január 2-án hunyt el. 
Ennek apropóján elővettem a könyvtáramban található néhány méltatást – itt vannak befényképezve oldalt -, s kiderült belőlük, hogy Huszti mily tudós elme és egyben milyen jellemes ember volt. Szakmai munkásságának 
méltatásába most ne menjünk bele, talán csak annyit, hogy ő fordította le először Marcus Aurelius Vallomásait. Az igazsághoz tartozik, hogy nem volt a klasszika-filológia lángelméje, nem tett világraszóló tudományos felfedezéseket, de szorgos, alapos, hasznos munkása volt tudományának.
Inkább arról, hogy – velem ellentétben – a negyvenes évek nehéz időszakában se bújt el szeretett tudománya mögé, még az egyetemi katedrán is nyíltan felszólalt a diktatúra, a fasizmus, az elnyomás, az embertelenség ellen. Devecseri Gábor nagyon finoman fogalmazott, amikor azt írta: „nem kis bátorság kellett Huszti József kijelentéseihez.” 
Sőt, Huszti a legvészterhesebb időkben farkasréti villájában bújtatta az üldözötteket, nála talált menedéket a nyilasok elől Szekfű Gyula és felesége – manapság ezt persze ezek inkább a szemére vetnék. Nos, akkoriban ilyen formátumú emberek voltak a magyar kultúra mellékszereplői is.
