80 éves VOITH ÁGI

2024. március 17-én 80 éves VOITH ÁGI színésznő

Édesanyja a híres színésznő, Mészáros Ági, úgyhogy nem lehet csodálkozni rajta, ilyen nagyszerű tehetségű szülővel nehéz más pályát választani. Bár ő azért megpróbálta, a Színművészetivel párhuzamosan az Iparművészetire és Közgazdaságtudományi Egyetemre is beadta a jelentkezési lapját. Utóbbi vonzalma kész rejtély, de az némiképp érthető, hogy keramikus is szívesen lett volna, hiszen gyermekkorában a festői Bolzanóban és Svájcban is nevelkedett, grófi kastélyokban vendégeskedett, tán még fehér lovak is legeltek a közelben.

Visszatérve a főiskolákra, mivel elsőre felvették a színiakadémiára, színésznő lett, a József Attila Színházban kezdte, s főként zenés darabokban aratta a sikereit. Volt a Koldusopera Pollyja és Seres Rezső felesége a Szomorú vasárnapban. Népszerűek voltak komédiái is, arra viszont talán kevesebben emlékeznek, hogy úgymond “komoly” darabokban, drámai szerepkörben is remekül helytállt, például a Rozsdatemető Csele Julijaként. A hatvanas évektől rendszeres közreműködője volt a televízió vidám műsorainak, számos tévéfilmben szerepelt, mozifilmjei közül pedig a Szerencsés Dániel emelkedik ki.

Mindenki tudja, hogy a szintén közkedvelt színész – majd színigazgató – Bodrogi Gyula felesége, akivel ugyan nagyon régóta külön élnek, de nem váltak el. Gyermekük, Ádám nem lett színész, vállalkozó. Unokája, Bodrogi Enikő viszont komoly művészi terveket fontolgat, reményre ad okot, hogy nagyon szépen énekel. (Kalendárium Press)

Ha tetszik, amit csinálunk, szerény hozzájárulásával segítsen lehetővé tenni, hogy folytathassuk. Köszönjük, ha támogat bennünket!

This entry was posted in magyar évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.