Julius Tomasovce kalandjai – Mikor fürdenek Afrikában?

Az utóbbi napokban nagyon meleg van, jól esik napközben egy frissítő zuhany. Mi persze természetesnek vesszük ezt, pedig a világ sok – és sokkal melegebb szegletében – egészen másképpen van ez. A zuhanyzásról pedig eszembe jutottak egyes a népek higiéniai szokásai.

Nos, barátom, Julius Tomasovce igen kedveli a gyengébb nemet, ám ebbéli élményszerzését nagyban akadályozta az egzotikus országokban a higiénia sajátos felfogása. Tudni kell, hogy Afrikában vagy Közép-Ázsiában, a Távol-Kelet egyes részein az emberek nem pacsálnak minden nap, sőt, bátran megállapíthatjuk, hogy a testüket nem nagyon éri víz. A kezüket, arcukat még csak-csak, de a rejtettebb testrészekre bizony kevés gondot fordítanak.

Ennek oka sok helyen a vízhiány. Afrikában például a víz nagy érték, úgyhogy, ha választani kell, hogy valaki iszik vagy megmosakszik és szomjan hal, kevesen választják az utóbbi opciót. Egy piperkőc afrikai nem él sokáig. Mivel az említett helyeken borzasztó meleg van, az emberek bizony izzadnak, mint a ló, úgyhogy nagyon is elkéne a napi frissítő zuhany. Ennek hiányában az emberek szó szerint bűzlenek. Ez férfiak esetében még hagyján, egy büdös férfi még európai szemmel is elviselhető – ha nehezen is. Viszont egy büdös nő meglehetősen csökkenti a libidóját még a női bájakra annyira fogékony barátomnak is.

Mondjuk más a helyzet a nagyvárosok európai kalandorok által látogatott bárjaiban, az ottani lányok nem csak szépek, ápoltak is. Ámde példának okául egy himba lány egészen más tészta. A himbák nem mosdanak, inkább zsírból és különböző növényi származékokból kevert kencével kenik be a testük minden zugát.

De hogy egy csábos pillantású himba lány vágyakozóan hanyatt dobja magát a kunyhóban, azt a barátom el se tudja képzelni.

This entry was posted in Julius Tomasovce kalandozásai a nagyvilágban and tagged . Bookmark the permalink.