50 éves NAOMI WATTS

Szeptember 28-án 50 éves NAOMI WATTS angol színésznő

A Pink Floyd együttes menedzserének lányaként nagy zűrzavar közepette nőtt fel, szülei válása után előbb Walesbe, majd a világ másik végébe, Ausztráliába került. Nehezen találta a helyét a kenguruk földjén, de végül a nagy utazásnak köszönheti karrierjét. Pontosabban ott szerzett új barátnőjének, Nicole Kidmannek, aki miután megcsinálta a szerencséjét Amerikában, Hollywoodba csábította legjobb barátnőjét. Magával cipelte mindenhová, bemutatta minden fontos embernek, ennek ellenére sokáig nem figyelt fel rá senki.

No, nem a külsejére, mert azzal nem volt baj, még kecsegtető modellszerződés ajánlatot is kapott Japánból, színésznőnek nem gondolta senki, elkönyvelték Nicole Kidman csinos barátnőjeként. Idővel azonban meghívták egy-egy apróbb filmszerepre, s néhány év múlva már Nicole kolléganőjeként mentek mindenhová. Így lett színésznő, mielőtt tényleg az lett volna. Arra 2001-ig kellett várnia, amikor David Lynchtől megkapta első főszerepét a Mulholland Drive című filmben. Azóta jócskán kárpótolták a rendezők a kezdeti nehézségekért, híres filmje a 21 gramm – amelynek főszerepéért Oscar-díjra jelölték -, a Válás francia módra, A kör és a King Kong, amelyben az óriásmajom törékeny szerelmét alakította.

Az ő nagy szerelme Heath Ledger volt, románcukat nagy médiafigyelem kísérte, s végül a sok munka okozta szakításukat. Utána egy évtizedig Liev Schreiber színész volt a párja, s bár nem házasodtak össze, van két közös gyerekük is. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, illetve a naptárszolgáltatás megrendeléséhez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

This entry was posted in külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.