55 éves LES CLAYPOOL

Szeptember 29-én 55 éves LES CLAYPOOL amerikai rockzenész

Szegény fiúnak nehéz gyermekkora volt: szülei korán elváltak, ő maga anyjával nevelkedett, unalmában állandóan a rádiót hallgatva. Felnövekedve számtalan hangszert kipróbált, végül a basszusgitár mellett döntött. Ismeretei elmélyítése érdekében még az iskolai dzsessz-zenekarban is muzsikált, de aztán a fajsúlyosabb zenék felé fordult. 1984-ben alapította meg az állandó személycseréktől gyötört Primus együttest, amelyben igazán csak az ő játéka számít. A Primus lehelt új életet a halódó progresszív rockzenébe – csipetnyi funk, csipetnyi humor, csipetnyi tánc. Les később szólóban is próbálkozott, bár a banda, ha váltott tagokkal is, de továbbra is létezett egy darabig, s papíron tán még mindig megvan. Les azonban az utóbbi időben már saját pecsenyéjét sütögeti, s rendre besegít a Limp Bizkit együttesnek. S ő is penget azon a lemezen, amely Allen Woody, a Gov’t Mule együttes már halott basszerosa emléke előtt tiszteleg. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, illetve a naptárszolgáltatás megrendeléséhez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

 

 

This entry was posted in könnyűzenei. Bookmark the permalink.