Mai évfordulóink – 2018. október 28.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2018. október 28., vasárnap

a Nap kél 6.21, nyugszik 16.33 – a Hold kél 19.27, nyugszik 10.15 órakor

– Mára virradó éjszaka – 03.00 órakor – ér véget a nyári időszámítás –

mottó: “Nagy különbség, hinni valakinek, vagy hinni valakiben.” Evelyn Waugh

– Simon és Szimonetta napja. A héber eredetű név jelentése meghallgattatás. Ma Alfréd, Anasztázia és Tádé nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Szent Simon és Júdás Tádé apostolok emléknapja. Mindketten az Úr Jézus Krisztus apostolai voltak, és az ő életükről tudható meg a legkevesebb a Szentírásból. Simont Zelóta néven említi a Biblia, ami buzgóságára utal. Júdás Tádé tette fel Jézusnak a kérdést, hogy miért éppen nekik akarja kinyilatkoztatni magát. Legendájuk szerint mindketten vértanúhalált haltak, kettéfűrészelték őket. Ezért Simon a favágók, Júdás Tádé pedig a tanácstalanok védőszentje.

– A népi kalendáriumban jeles nap a mai, a Hegyalján például Simon-Júdás napján kezdték a szüretet. Máshol a tél kezdeteként tartották számon, sok népi rigmus tanúskodik erről.

Ma: – Ma van Csehország és Görögország nemzeti ünnepe.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

– 100 éve alakult meg a független CSEHSZLOVÁKIA. * * *

– 85 éve született GARRINCHA /Manoel Francisco dos Santos/ brazil labdarúgó. Egy gyerekkori betegség miatt deformálódott a lába, akkor az orvosok még azzal biztatták, idővel talán még járni is megtanulhat. Ezzel szemben a világ egyik legjobb labdarúgója lett belőle, karika lábaival ördöngősen cselezett, akkoriban nem volt rettegettebb jobbszélső nála. Több brazil klubot is megjárt, és tagja volt a válogatottnak, két világbajnoki címet szerzett; 1958-ban és 1962-ben. Világéletében nagy mókamester volt, sajnos a pályán kívül is fenegyerekként viselkedett, sokszor keveredett botrányokba, s végül alkoholmérgezésben hunyt el.

– 95 éve született a Győr megyei mai Lébénymiklóson KORMOS ISTVÁN író, költő, műfordító. Különösen a verses mese műfajában alkotott maradandót, ma is népszerű könyve a Mese Vackorról, egy pisze kölyök mackóról, valamint a Vackor világot lát. Műfordítóként elsősorban a modern francia irodalom átültetése terén jeleskedett, de remek fordításban tette közzé a Canterbury meséket is.

– 115 éve született EVELYN WAUGH angol író. Sajátos írói műfaja a szatírikus komédia volt, és jelentős regénye a Jámbor pálya, A megboldogult, az Utolsó látogatás, valamint az Edmund Campion mártír költőről szóló életrajzi műve. Remek monográfiát írt Dante Gabriel Rossettiről.

– 45 éve hunyt el GYURKOVICS MÁRIA operaénekesnő. Az Állami Operaház csodálatos tehetségű koloratúr szopránja mesés karriert futott be, a Lammermoori Lucia címszerepében talán azóta sem remekelt úgy senki. Hangverseny-énekesnőként is a legjobbak között tartották számon, csodálatos hangját számos hanglemez őrzi, de megmaradtak rádió- és tévéfelvételei is. Népszerűségéhez kivételes tehetségén kívül az is hozzájárult, hogy sikerei csúcsán is megmaradt szerény háziasszonynak és gondos édesanyának, aki olyan természetességgel énekelt, ahogy más beszélt.

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 55 éves LAUREN HOLLY kanadai-amerikai színésznő, a Dumb és Dumber, a Sabrina, a Légörvény, a Ne nézz vissza!, a Mi kell a nőnek? és a Nyitott szívek című film szereplője. (Részletesebben lásd külön posztban!)

– 55 éves EROS RAMAZZOTTI olasz popénekes, az Un’emizione per sempre, Dové c’é Musica, a Fuoco Nel Fuoco és Cherrel a Piú che puoi című dal előadója. (Részletesebben lásd külön posztban!)

– 75 éves CORNELIA FROBOESS német színésznő, énekesnő, a Veronika Voss vágyakozása című filmben Henriette megformálója. Ma ünnepel még:

– CHARLIE /HORVÁTH KÁROLY/ (1947) énekes, a Jég dupla whiskyvel, a Könnyű álmot hozzon az éj, a Mindenki valakié, az Az légy, aki vagy és a Nézz az ég felé című dal elóadója.

– BILL GATES (1955) amerikai üzletember, a Microsoft elnöke, a világ egyik leggazdagabb embere.

– JOAQUIN PHOENIX (1974) amerikai színész, a Majd megdöglik érte, a Halálkanyar, a Sade márki játékai, A falu, a Hotel Ruanda és A nyughatatlan című film szereplője, a Gladiátor című filmben Commodus császár alakítója.

– JULIA ROBERTS (1967) Oscar-díjas amerikai színésznő, az Acélmagnóliák, a Micsoda nő, az Egyenesen át, A szerelem erejével, a Hook, A Pelikán-ügyirat, az Összeesküvés-elmélet, az Oltári nő, az Erin Brockovich, zűrös természet, A mexikói, az Amerika kedvencei, az Egy veszedelmes elme vallomásai, a Mona Lisa mosolya és az Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét című film főszereplője.

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.