Mai évfordulóink – 2018. október 31.

a Kalendárium Press NAPTÁRA – 2018. október 31., szerda

a Nap kél 6.26, nyugszik 16.29 – a Hold kél 22.35, nyugszik 13.06 órakor

mottó: “Minden művészi alkotás abban a dimenzióban él, amelyben fogant.” Federico Fellini

– Farkas napja. Egyike legősibb magyar neveinknek, az Árpád-korban különösen kedvelték, ezt a nevet viselte a XII. században az egyik nádor is. A latin nyelv elterjedésekor latinosították, így Forcos, Farcasius és Forcasius alakban is előfordul a régi forrásokban. Nincs különösebb jelentése, a közismert vadállat nevéből ered. Ma Cseke és Kristóf nevű ismerőseinket is köszöntsük!

– Ma van Regensburgi Szent Wolfgang emléknapja. A sváb szent a X. században élt, jeles hittérítő volt, főként a csehek és a pogány magyarok között tevékenykedett, ő nevelte István királyunk későbbi feleségét, Gizellát. Később regensburgi püspök volt, de magas méltóságában is szerényen élt, jótékonysága miatt pedig kiérdemelte a “Nagy Alamizsnás” nevet. Mivel az általa irányított regensburgi klérus az ő ellenkezése dacára megtagadta a prágai püspökség megalapítását, lemondott csehországi jogairól, és így mégis lehetővé tette azt. 994-ben hunyt el, a regensburgi Szent Emmeram kolostorban temették el, sírja ma is megvan.

– A reformáció emléknapját azért tartják éppen ma, mert Luther Márton 1517-ben e napon szögezte ki híres tételeit a wittembergi vártemplom kapujára. Az ünnep megtartását egyébként a szászországi evangélikus egyháztanács rendelte el 1667-ben.

Ma: – Ma van a Reformáció Emléknapja.

* * * * * Mai évfordulóink * * * * *

Erdős táj kunyhóval

– 380 éve született MEINDERT HOBBEMA holland festő. A művészettörténet egyik legkiválóbb tájképfestője volt, művei nagyon népszerűek lettek, így képeit előszeretettel hamisították. Tulajdonképpen nagyon egyszerű képeket festett, festményein alig van valami, de azt a keveset bravúrosan ábrázolta. Az angol gyűjtők szinte megőrültek vásznaiért, így nem véletlen, hogy rengeteg képe van angol magángyűjteményekben. A budapesti Szépművészeti Múzeumban az Erdős táj kunyhóval című alkotása látható. (Ízelítő a képeiből a poszt alján.)

– 115 éve született Rimaszombatban BARTÓKNÉ PÁSZTORY DITTA zongoraművész. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 25 éve hunyt el FEDERICO FELLINI olasz filmrendező. (Bővebben lásd külön posztban!)

– 25 éve hunyt el RIVER PHOENIX amerikai színész. (Bővebben lásd külön posztban!)

* * * * * Boldog születésnapot! * * * * *

– 55 éves DUNGA brazil labdarúgó. (Bővebben lásd külön posztban!)

MICHAEL KITCHEN

– 70 éves MICHAEL KITCHEN angol színész, A mélység foglyai, a Távol Afrikától, A per, A Harmadik Birodalom és a Túszharc című film szereplője.

– 40 éves DAVID MERLINI illuzionista, szabadulóművész.

– 55 éves DERMOT MULRONEY amerikai színész, Az utolsó törvényen kívüli, a Tökéletes másolat, a Csapnivaló, az Álljon meg a nászmenet!, a Birtokviszony, a Schmidt története és a Vonzások című film szereplője.

– 60 éves SERGIO TROIANO olasz színész, a Pláza című filmsorozatban Valerio alakítója. Ma ünnepel még:

– NICOLE NEUMANN (1980) argentin színésznő, a magyar képernyőkre is eljutott Lucecita című filmsorozatban Barbara alakítója.

– MARCO VAN BASTEN (1964) holland labdarúgó, háromszoros Aranylabdás, az Ajax és a Milan egykori világsztárja, BEK- és KEK-győztes, az 1988-as Európa-bajnokságon győztes válogatott sztárja, edző, 2004-2008 között a holland válogatott szövetségi kapitánya, majd az Ajax vezetőedzője.

Ízelítő MEINDERT HOBBEMA képeiből:

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in Évfordulónaptár. Bookmark the permalink.