520 éve született IV. PIUS pápa

Március 31-én 520 éve született IV. PIUS pápa

Giovanni Angelo Medici volt a polgári neve, de nem tartozott a híres és gazdag firenzei Medici családhoz. Jelentéktelen bíborosként választották pápává, de általános meglepetésre jelentős egyházfő lett. 1562-ben ő nyitotta meg a tridenti zsinat harmadik  ülésszakát, amelyen jelentős reformokat hoztak. A zsinat máig ható eredményei közül kiemelkedik a katolikus  dogmák végleges formába öntése, a hierarchia megszilárdítása, valamint a szemináriumok felállítása. Pius állította  össze az ún. Tridenti Hitvallást, amire a püspököknek esküt kellett tenni, és ő hívta életre a zsinati bíboros kongregációt. Tudatosan megszüntette az egyházi hierarchia fejedelemellenes irányzatát, s történelmi jelentőségét növeli, hogy  VII. Gergely után ő volt az első pápa, aki felhagyott az egyház és a pápaság világi hatalom fölé helyezésére irányuló törekvéssel. Persze ő is csak gyarló ember volt, unokaöccséből, Borromei Szent Károlyból például minden ellenkezés dacára bíborost csinált, pedig még pappá sem avatták fel a szegény rokont. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születési évforduló. Bookmark the permalink.