Életrajzi könyveink – A teniszbajnok

A teniszbajnok
Pétery Jenő és egy polgári család élete és viszontagságai a XX. században

Ára: 3000 helyett 2249 ft

Megrendelhető: kattints ide!

A könyv főszereplője, Pétery Jenő első világháborús tüzértiszt, takarékpénztári igazgató volt, aki háromszoros magyar teniszbajnokként, később a Magyar Tenisz Szövetség elnökeként beírta nevét a magyar sporttörténetbe. Fogadott testvére, Pétery János szintén tartalékos tisztként harcolt a Nagy Háborúban, majd a Magyar Nemzeti Bank tőzsdebizományosa lett. 1944-ben százak életét mentette meg, menedéket nyújtva nekik Tulipán utcai villájában. Rajtuk kívül megismerkedhetünk Pétery Jenő első felesége, Kállay Angéla színésznő kalandos bűnügyi históriájával csakúgy, mint második házastársa, Juhász Katalin és annak következő férje, Jeszenszky József történetével, továbbá Pétery János­né Várady Ili életútjával, aki az 1910-1920-as évek ünnepelt operett­primadonnájából lett kétszeres magyar teniszbajnok.

Ezt a polgári családot is súlyosan érintették az 1945-öt követő politikai változások. Internálás, kitelepítés, koholt vádak alapján történt bebörtönzés, a vagyon elvesztése – mindezek előfordultak a jobb sorsra érdemes család mindkét ágának történetében. Mindez így egy nagyon szomorú, a XX. századi Magyarországra igencsak jellemző história, de az odáig vezető út annyi színes, elfeledett, ugyanakkor felfedezésre méltó epizódot tartalmaz, hogy a szerzők érdemesnek tartották az Olvasó elé tárni azokat.

Markó György, Sz. Kovács Ákos, Sándor Ákos
A teniszbajnok
Pétery Jenő és egy polgári család élete és viszontagságai a XX. században
Kiadó: Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 202
ISBN: 9786155656248

This entry was posted in könyvújdonságaink and tagged . Bookmark the permalink.