50 éve hunyt el ROCKY MARCIANO

Augusztus 31-én 50 éve hunyt el ROCKY MARCIANO amerikai ökölvívó

Mint a neve is mutatja, olasz származású volt, eredetileg Rocco Francis Marchegiano volt a becsületes neve. Fiatalon baseballt játszott, és alkata nem is determinálta az ökölvívásra, amellyel különben a seregben ismerkedett meg. Még a 180 centis magasságot sem érte el, kis, tömzsi ember volt, s emiatt első ellenfelei hajlamosak voltak félvállról venni. Alkati hiányosságait kivételes állóképességgel ellensúlyozta, és sajátos taktikát alkalmazott; amint belépett a ringbe, megindult előre, s alig védekezve addig csépelte az ellenfelét, amíg valamelyikük ki nem dőlt. Általában ő bírta tovább, a nála tíz centivel magasabb és tíz kilóval nehezebb Joe Louist úgy kiütötte, hogy a Barna Bombázó kiesett a ringből, a széksorok közül kellett összeszedni.

1952. szeptember 23-án jutott pályafutása csúcsára, amikor kiütötte Jersey Joe Walcottot, s ezzel megszerezte a nehézsúlyú profi világbajnoki címet. Walcott egyébként csak a véletlennek tulajdonította vereségét, visszavágót kért, s kíméletlen edzésekkel szerette volna elérni, hogy ő legyen az első profi bokszoló, aki visszaszerzi a nehézsúly világbajnoki övét. Nem sikerült neki, Rocky az első menetben kiütötte. Gyűlölt veszíteni, amikor még pályája elején biztos vesztésre állt egy amatőr meccsen, szokatlan tettre szánta el magát; ágyékon rúgta az ellenfelét, hogy szabálytalanság miatt léptessék le.

Rocky a sportág történetének egyik legnagyobb alakja volt, ő az egyetlen bokszoló, aki egész pályafutása során megőrizte veretlenségét, mind a 49 profi meccsén győzött. 1956-ban világbajnokként vonult vissza, s legendaként tisztelték haláláig. Magánrepülőgépen éppen szülinapi partijára repült, amikor repülőgépszerencsétlenség áldozata lett.

Emléke ma is él, kivált, hogy az ő tiszteletére – s jórészt az ő pályafutását felhasználva – írta Sylvester Stallone a Rocky című világsikerű filmet. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in halálozási évforduló, külföldi évfordulók. Bookmark the permalink.