60 éves DEBRAH FARENTINO

Szeptember 30-án 60 éves DEBRAH FARENTINO amerikai színésznő

Tulajdonképpen csak azért szerepelt fiatalon modellként, majd színésznőként, mert az előbbihez nagyon szép és csinos, utóbbihoz pedig született tehetsége van. Mert egyébként ezer más dolog is érdekli, és nem csak szép, de okos is.

Az egyetemen természettudományokat tanult például, majd bejárta Dél-Amerikát, ahol lelkes kutatásokat végzett, igaz, nem gazdagította új felfedezéssel a tudományt, de már az is nagy szó, hogy megpróbálta, kevés szexbomba mászkál az őserdőben. Kapott is például valami trópusi nyavalyát, állandó gyomorrontással küszködött, bedagadt a bokája, de becsülettel végigcsinálta. Aztán tanult antropológiát és közgazdaságtant, s ezúttal Európát utazta körbe, az öreg kontinensen persze veszélytelenebb kalandokban volt része, igaz, a táskáját így is ellopták Rómában. Amióta Angliában járt, lelkesen foglalkozik Shakespeare-kutatással, ami meglehetősen komoly elfoglaltságnak hangzik.

Emellett megtanult franciául, valamint lovagolni és síelni, s közben szerepelt vagy félszáz filmben vagy tévéprodukcióban, például A rózsaszín párduc fia, A lányomat akarom, a Wiseguy, az Anyai ösztön és Az évszázad viharai című filmben, illetve A világűr robinsonjai és az Eureka című filmsorozatban. Honfitársai nem tartják üresfejű színésznőnek, így bekapcsolódhatott a közéletbe, egyik vezetője egy segélyszervezetnek. Négyszer ment férjhez, de mindegyik válással végződött, a Farentino a második családi neve, James Farentino színész után megtartotta. Két lánya van. És egy színésznőhöz képest szokatlanul gazdag könyvtára. (Kalendárium Press)

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in külföldi évfordulók, születésnap. Bookmark the permalink.