95 éve hunyt el GIACOMO PUCCINI

November 29-én 95 éve hunyt el GIACOMO PUCCINI olasz zeneszerző

Zenész családban nevelkedett, Luccában éltek, ahol a város zeneigazgatói posztját évtizedek óta Puccinik töltötték be, már az ükapja is ezt rangot viselte. De a korabeli ítészek persze azt gondolták, hogy Giacomo esetében az alma messze esett a fájától, ezért nem nagyon bíztak benne.

Első műveit fanyalogva fogadták, annak ellenére, hogy a színházak szívesen tűzték műsorukra dallamos műveit. Szerencséjére hamar szerződést kapott egy direktortól, így mégiscsak megírhatta világhírű operáit. De munkássága később is heves viták középpontjában állt, sokan szinte istenítették, mások viszont nem sokra becsülték művészetét. Az viszont kétségtelen, hogy remek ösztönnel választotta ki operáinak szövegkönyveit, s zenedarabjai kellemes dallamvilágukkal szép közönségsikereket arattak. A kritika persze már akkor is mindig fanyalgott. Egyik legjobb művét, a Bohéméletet például a bemutató után alaposan lehúzták; “A Bohémélet – ahogy a hallgatóban nem keltett mély benyomást – az opera történetében sem hagy maradandó nyomot” – írta egy szakértő, de nem lett igaza. Hiszen a Tosca, a Pillangókisasszony, a Manon Lescaut, A Nyugat lánya vagy a Turandot kiváló zenemű, a Bohémélet pedig egyenesen a klasszikus olasz operastílus egyik utolsó nagy alkotása.

A sok támadás miatt a “csekély leleménnyel rendelkező feltaláló”-nak gúnyolt komponistának nem sok békés alkotómunkával telt év jutott, ráadásul élete végére egyre súlyosbodó cukorbajával is meg kellett küzdenie. Mindössze 46 évet élt, végül gégerák vitte el. (Kalendárium Press)

Az évfordulóra a Kalendárium Press webáruháza Bókay László Bohémek és pillangók című nagysikerű életrajzi regényét kínálja antikvár példányokban, több kiadásban. 

 

 

A blog posztjai szerzői jogi védelem alatt állnak, a cikkek kereskedelmi célú felhasználása, megosztása csak előzetes egyeztetés után lehetséges. Az egyeztetéshez, a naptárszolgáltatás megrendeléséhez, illetve a blogban való reklámelhelyezéshez írjon a következő címre: kalendarium@kalendariumpress.hu

This entry was posted in classical music, halálozási évforduló, külföldi évfordulók, zenei évfordulók-születésnapok. Bookmark the permalink.